• Fotók, videók,  Természet, tájak,  Történelem

    Erőd az erdőben

    Château de Couzage – még kimondani sem tudom a nevét. Délnyugat-Franciaország dimbes-hegyes-dombos történelmi vidékén a kastélyok úgy sorjáznak, mint egyik miniszterelnökünk álmaiban a stadionok. Szerencsés vidék, nem robbantgatták fel az erődítmény-lakokat egy-egy lázongás után, pedig volt itt csetepatéból bőven, az angol-francia mérkőzésektől a vallási összetűzésekig. Ez talán az ezeregyedik vár a környéken, amely egy ma már felduzzasztott patakra nézett. Messziről csak egy torony teteje látszódott, ahogy a fák lombjai közül kikandikált. Némi kaptató után érünk egy forráshoz, majd a mögött az erdei várhoz, pontosabban annak maradékához. Sajnos a toronyba nem lehetett bejutni, de így is fantáziagerjesztő a fák által őrzött erődítmény hangulata.

  • Állatok,  Fotók, videók

    Szavanna mokány sárkánya

    Szavannavaránusz (Varanus exanthematicus) Vagy más néven sztyeppi varánusz. Hogy miért, azóta sem értem, amióta először olvastam a nevét, mert sosem keresztezték ezen gyík csapásai a foglalni való hont kereső őseink vándorlását a kelet-európai pusztákon, mivel nem él ott. Annál inkább Afrika szavannáin, azon belül is főleg a szárazabb területeken honos. Alakja tömzsibb, mint a klasszikus varánuszoké, a feje is rövidebb, a farka pedig vastag. Nem véletlenül, mert ott raktározza a zsírt ínségesebb időkre. A varánuszok amúgy nagy kedvenceim, a legokosabb hüllők közé tartoznak, ráadásul igazi túlélőgépek – a sárkányokhoz ők állnak legközelebb. Csak tűzet nem okádnak. Kár, télen jól jönne…

  • Fotók, videók,  Városok világa

    Boldog világvégét!

    Helyszín Balatonfüred, pont annyira közel a tűzijátékhoz, hogy megrezzenjek az első durranáskor. Nyilván ezt senki sem veszi észre a partot beterítő embertömegből, hiszen mindenki a ragyogva elhalálozó rakétákra figyel. Ünnep van, hosszú hétvégéhez csatolva, a nyár búcsúztatója és egy állam születésének emlékezete. A figyelem megragad, a tudat szünetet tart. Fura ez, miként gyönyörűnek látjuk azt, amitől minden normális állat menekülésre fogja, de úgy néz ki, a pusztítás élvezete az emberi mivoltunk része. Vagy szimbóluma, ahogy az élet történetében pillanatokra feltűntünk, csodás képességeinkkel ragyogjuk be az ökológiai terünket és még azon is túl, majd önmegsemmisülünk mi is, mint egy szikrázó robbanásban meghaló csillag. Vajon a világvége is ilyen látványos lesz?

  • Állatok,  Fotók, videók

    Kacor halász

    Halászmacska (Prionailurus viverrinus) Vannak macskák, amik irtóznak a víztől, bármennyire csábítóak is a felszínen kíváncsiskodó halak. Mások, mint sok nagymacska, élik a vizet, örömmel vetik magukat a nedves közegbe. És vannak kevesen, amelyek élettere a víz és mocsárvilág. Ilyen a délkelet-ázsiai halászmacska, amely nemcsak úszik, hanem búvárkodik is. Teljes mértékben ehhez alkalmazkodott, mancsa úszóhártyás, bundája vízhatlan. És valóban halászik. Ráadásul nagyon cselesen, a vízfelszínt szurkáló bajsza csábítja a kopoltyúsokat, amikre villámgyorsan lecsap kacor karmaival.

  • Fotók, videók,  Történelem

    Bioport felfedező: Csesznek, a Bakony vára

    Nem akarok én senkit sem félrevezetni a címmel, hiszen a Bakonyban nem csak Cseszneken épült vár, sőt, az nem is a legnagyobb és hadászatilag a legjelentősebb közülük, hiszen ott van még a veszprémi, a sümegi és a várpalotai vár is. De ha a tájegység bemutatását egy menő várrom képével akarjuk vonzóbbá tenni, akkor az első helyen a Cseszneki vár áll a maga impozáns megjelenésével és hegyi környezetével. A vár viszonylag épen maradt és könnyen megközelíthető, ami szintén sokat dob a népszerűségén. Fedezzük fel hát!

  • Fotók, videók,  Szerkezetek

    A világ legcukibb autója

    Meg kell mondjam, nekem a modern autók dizájnjai egyáltalán nem jönnek be. Oké, tudom, aerodinamikailag tökéletesek, úgy néznek ki, mint egy űrhajó, és még a családi bevásárlóautók is a brutalitás jegyében terveződnek, de hiányzik belőlük valami. Leginkább az egyediség és művészet. És megláttam ezt a csudabogarat a kiskőrösi múzeumban, és azt mondtam, na ez az autó, amibe bele lehet szeretni! Egyből egy második világháborús gép jutott eszembe, és láss csodát, tényleg egy Messerschmitt 1953-ból, a tervezőmérnöke ugyanaz volt, mint aki a legendás gép ragadozó madarakat megalkotta. Pontos típusneve KR175, vagyis Kabinenroller, mindössze 220 kilós, és 80 km/h-val képes repeszteni. Mint egy vadászgépben, rükverc sincs benne, szóval ebben is a manőverezésre…

  • Fotók, videók,  Természet, tájak

    Ocean Vibe

    Bordeaux-tól nyugatra, az Atlanti-óceán. Több mint 300 trillió liter sós víz. A bennem kerengő öt liternyi vérem még cseppnek sem számít, ahogy a mai nap kivételesen illedelmesen hullámzó vízbe vetem magam. A kilométereken húzódó fövenyt megszálló embertömeg sem ellensúlyozza a Hold arcának gravitációját, sorban bukkannak fel a homokhátak, és kósza gyökérszájú medúzákat görgetnek a partra gyengéden a hullámok. A múlt hetekben még erdőket lángra lobbantó forróság most csak a homokot és a vizet tölti energiával, a majdnem pőre emberek között a társadalmi különbségek is csak elolvadnak. Béke van. Kár, hogy csak pillanatnyi. Helyszín: Lacanau, Franciaország

  • Állatok,  Fotók, videók

    Bioport állattár: apró, aranyos gyilkosok – 10-1 tény a szurikátákról

    A szurikáták (Suricata suricatta) nemcsak az állatkerti gyűjteményekből elmaradhatatlanok, hanem a cápák, nagymacskák és krokodilok után a természetfilmek gyakori szereplői is, ellensúlyozva azok túlhájpolt félelmetességét. Népszerűségük óriási, amit meg is érdemelnek, sosem unalmas szemlélni a családi életüket, mkintha szappanopera lenne. A videóban 10 tényt fogok felsorolni, amelyek lehet sokak számára meglepők lesznek, igaz, lesz közöttük egy olyannyira meglepő, hogy nem is igaz. Hogy melyik lesz a hamis állítás, az majd a végén derül ki, addig lehet tippelni!

  • Fotók, videók,  Természet, tájak

    Bioport felfedező: a hídtól a kompig – Mártély vidéke

    Amennyire szép és hangulatos város Szeged, annyira kevés látnivalóval szolgál a vidéke, a telepített erdőfoltokkal tarkított szántóföldek és a végtelen tanyavilág. Ami felidéz valamit a régi vadon hangulatából, az a Tisza-menti ártér világa, Mártély környékén. A folyó mellett, annak hullámterében kb. 1500 hektáron terül ez erdő, a töltés kb. 25 km hosszan húzódik a kiinduló pontunktól az Algyői-hídtól Mindszentig, de ennél nagyobb távot fogok bejárni, mert a kacskaringós, olykor labirintus-szerűen bonyolódó erdei utakra is rátérek. Tehát egy napot rá lehet nyugodtan szánni a programra, ha nem kettőt…