A törpe törpéje

Törpe lajhármaki (Nycticebus pygmaeus)

Van egy zoológiai alaptétel, valahol a citromsav-ciklus pontos menetének leírása és a Mendel-törvények között félúton: ha egy állatfaj kifejlett egyede aranyosan néz ki, a kölyke még annyira olyan lesz. Emberi ösztön ez, minél kifejezettebbek az infantilis vonások, annál inkább akarjuk védelmezni és gondozni, és ellenállhatatlan vágyat érzünk a simogatásra, ahelyett, hogy kapásból agyoncsapjuk. Persze ez oltári nagy baromság, nem akarnak ők cukik lenni, és sokszor félelmében tágul ki az állatok szeme, és nem azért mozdulatlanok, mert örömmel fogadják nem kért kedvességünk, hanem egyszerűen csak ledermednek.

Emellett, a cuki külső akár teljesen más karaktert, sőt veszélyeket is rejthet. A törpe lajhármakik harapása például kifejezetten fájdalmas, mivel mérgük van. A könyökhajlatukon lévő mirigyének váladéka a nyálukkal keveredve ugyanis kellően erős méreggé alakul ahhoz, hogy némi kínt és rosszullétet okozzon a humanoidok körében is. Az igazság kedvéért azt is hozzá kell tennem, hogy a lajhármakikat, talán pont eme kémiai védelmük miatt gyógyszerként fogyasztják Kelet-Ázsiában, így „az aranyost nem bántsd” szabályt is felül tudja írni egy még erőteljesebb emberi ösztön, ami nem más, mint a hajlam a merő ostobaságra.