Kékséges naplemente a kikötőben

Kevés téma van giccsesebb, mint a naplementét fotózni, de kevés dolog van, amit élvezetesebb átélni közben. Ahogy a fények őrült színkavalkádot varázsolnak a tájra azokban a varázslatos percekben, mikor a kedvenc házi csillagunk búcsút int a napközbennek, hogy átengedje az utolsó órákat a sötétségnek. Még egy olyan nem túl szép téma, mint egy unalmas, egyenes vonalakkal határolt, az alföldi síksághoz unalmasan illeszkedő (elnézést itt a bennszülött alföldiektől, de hát ez van) mesterséges kikötő is csodásnak tűnik.

Futás közben sokszor elhaladtam a szeged téli kikötő mellett, többnyire a naplementében tettem meg az utolsó kilométereket. Az izzadtságtermelő meditálásomban sokszor segített elmélyedni a látvány, de szerencsére eddig megúsztam az orra bukást. Egyszer szaporábbra vettem az iramot, átöltözve rohantam is vissza bringával és fényképezőgéppel, no meg egy állvánnyal, hogy ne késsek le az eseményről. A régi kék kézikutak a gyerekkori emlékeim idézték, így bele kellett komponálnom egy fotóba azt is, emelve a képek kékfaktorát. Kár, hogy egy se működik, pedig de jól esne a 14. kilométernél…