Camargue vadlovai

Messze nem vagyok lóbolond, bármennyire is lovasnemzet lennénk, nálam valahogy a csekély gyalogos sváb vér túldominálta a pusztán vágtázó magyarét, vagy pusztán a heterózishatás révén cserélődött fel a preferenciám négy patáról két kerékre. Viszont a nemes mének helyett a vadlovak mindig is megragadták a fantáziámat, az Akhal-Teke kecsességét felülmúlja nálam a Przsevalszkij-lovak erőteljessége és szilajsága. Izgalmas a musztángok története is, ahogy újra birtokba vették azt a kontinenst, ahonnan a lófélék ősei származnak. Kevesen tudják, hogy Európának is megvannak a maga musztángjai, ők a dél-franciaországi Camargue mocsaras területein élő vadlovak. Miután a természetes, nem az emberi szelekció alakította őket – hasonlóan más háziállatokhoz – a vad forma itt is jóval intelligensebb és életre valóbb, ennek előnyeit a helyiek ki is használják. Az még vita tárgya, hogy a Camargue lovai házi ősökből vadultak-e el több száz vagy több ezer éve, vagy közvetlenül európai vadlovainak leszármazottai (bár ez kevésbé valószínű, már csak az egységes szürke színűk miatt is), a berber hatás például biztosnak látszik a fajta kialakulásában. Hasonlóan a musztángokhoz, a Camargue-i lovakat is befogják, és olyan keménykötésű szarvasmarhák terelésére használják a „cowboyok”, pontosabban a francia gardianok, amelyeket bikaviadalokra tenyésztettek ki.

Ezen előinformációk tudatában nagyon megörültem, mikor megláttam őket a Rhone-deltát övező mocsárvidéken áthaladva, és lencsevégre kaphattam egy kisebb csapatot. Néha jól jön egy kis szerencse…