Farkas fókuszban

Szürke farkas (Canis lupus)

Különös a viszonyunk a farkashoz, főleg, ha a többi velünk élő ragadozóhoz hasonlítjuk össze. A történeteinkben a róka ravasz, a medve maci, a farkas buta és gonosz. Annak ellenére, hogy az első háziállatunk, a legnagyobb állati barátunk is az ő vére, és annak ellenére is, hogy évezredekig szinte együtt élt az emberrel. Olyannyira, hogy az ember és állat összemosódásának képzete is leginkább hozzá kötődik, a farkas-ember átalakulásos sztorikkal máig borzongatják a gyerekeket a nagyanyót színlelő, Piroskát szívató ordastól a hollywoodi farkasemberekig, csak hogy szépeket álmodjanak a csemetéink. Aztán jött Lorenz, és rájöttünk, hogy a farkastörvények nem is olyan kegyetlenek, így megtanultuk tisztelni is ezeket az amúgy gyönyörű és intelligens állatokat. Majd, miután – jó emberi szokás szerint – átestünk a ló másik oldalára, és elkezdtünk valamiféle ősi és „romlatlan” kutyaként tekinteni rájuk, rá kellett jönnünk, hogy a farkas messze nem eb, akárhogy is neveljük akként, a vadság örökké bennük marad. Ez nem is baj, hagyjuk meg csak őket annak, amik, de azért „ne féljünk a farkastól!”