Gyökerek

Holt fa kapaszkodik a partba, már rég elvesztve mindazt, ami összekötötte az éggel. A felhőkbe kapaszkodó ágakat, az ősszel könnycseppenként vízbe hulló leveleket… Lassú növényi haldoklás után végül a vízmosta, megszakadt évgyűrűit szemérmetlenül világgá táruló torzó maradt, amelynek gyökerei mint agytekervények ömlenek a talajra. A halál szépséget áraszt a fűzfői part rejtekében, a régvolt harmónia máig kísértő mikrokozmosza csendet és nyugalmat sugároz. Hamis időtlenséget ígérő harmónia ez, amibe kapaszkodunk a vésztől és jövőtől rettegő tudatunk csillapítására…