Harcsa paprikásan

Kevés kultúra tud annyi ellentétet hordozni magában, mint a magyar. Imádunk politizálni, de nem értünk hozzá, istenítjük az olimpiai bajnokainkat, de sportolni, azt nehogy már, a nemzeti keresztény hagyományok jegyében révülünk a pogány ősmúltba, a legnagyobb ünnepünk tradicionális étke a hal, amúgy meg utáljuk és alig esszük az év során. Ha meg uszonyos, akkor ponty, ami a halvilág csiperkéje (és a csiperke a gombavilág pontya). Ennél tovább nem nagyon jutunk, a balatoni hekk (vajon hányan gondolták a magyar tenger halának?) is már lassan a múltban ragadt fogalom.

Pedig a hal alapvetően finom, nemcsak egészséges, viszont az egyik legdrágább hús. A nemponty különösen, csak a termesztett halak ára barátságosabb, de azok tényleg szarok. Nem véletlenül használom ezt a kifejezést, a vietnami pangasiusokat valóban ezen hizlalják sok más szerves hulladék mellett, némi nőipisi kezeléssel fűszerezve. Nekem a tápos afrikai harcsa sem jön be, bármekkora is az itthoni reklámja.

Az őshonos halak azonban csúcson vannak – sajnos árban is -, köztük a szürke harcsa az egyik legnagyobb kedvencem. Halászlébe is, de igazán paprikásan verhetetlen. Zsírosabb, mint a több halhús, emiatt laktató, annak is tökéletes, akinek szálkafóbiája van, mert az viszont nincs neki. Az elkészítésében sincs semmi ördöngösség, hamar össze lehet dobni, fél óra alatt tálalható. Intenzív ízvilága miatt fontos a jó körítés választása, én túrós csusza helyett a galuskát választottam, kifőzés után juhtúrós-tejfölös-szalonnakockás keverékkel kisütve. Jó étvágyat!