Négy lába van, pettyes, szervál, de nem párduc, mi az?

Szervál (Leptailurus serval)

Jó pár éve egy forgalmas napon a szokásosnál érdekesebb párbeszédet vittem végbe két látogatónkkal. Ezt azért írom, mert sajnálatosan gyakori kommunikációs formula indításként: „mondd már meg, merre van a …?” Amire az adekvát válasz rendszerint a „jó napot kívánok” szokott lenni részemről, amivel vagy lefagyasztom az interakciót, vagy szociálisan konstruktív irányba terelem. Az említett beszélgetés ennél sokkal érdekesebb volt a témát illetően is, nem csak azzal, hogy a megfelelő társalgási szabályok szerint indult. Ama problémával szólítottak meg, hogy a szomszédságukban valami fura állatot tartanak, amely szerintük párduc, és nem tudják, hogy erre mit lépjenek. Pár pontosító kérdés után kiderült számomra, hogy az állat egy szervál, ami ugyan nem olyan veszélyes, mint egy párduc, de azért így sem szokványos, ráadásul tartása engedélyhez kötött. Elmondtam, mit tehetnek ez ügyben, kihez forduljanak, majd pár hónap múlva már újságcikk is született az ügyben, végül egy elkobzó határozat, és mehettünk is ki a kollégával befogni Pascalt, a lakóközösség által szeretett és félt szervált.

A szervált amúgy tényleg tartják házi kedvencnek külföldön, főleg az Egyesült Államokban, sőt, ott kezdték el a házimacskával keresztezni, így nyerve a méregdrágán kínált szavanna macskát. De mielőtt valaki hirtelen kedvet érezne rá beszerezni: Magyarországon engedélyhez kötött a tartása (a szavanna macskáé is, mint hibrid), ráadásul a szervál nem házicica, Pascal sem volt ölmacska. Ő végül pár hónapnyi karanténlét után a győri állatkertbe került.