Orrszarvtávolságig

Indiai orrszarvú (Rhinoceros unicornis)

„Nézze, ott az a bolond, mit csinál? Mindjárt beesik. Őrült ez? Hogy került oda?” – hallom messziről a heves gesztikulálással kísért, pejoratív felhangoktól sem mentes, de alapvetően riadt szólamokat a látogatói tér felől. A két idős hölgy már meg is találta a kollégámat, aki kapásból küldte az ilyenkor szükséges erélyes felszólítást, majd elővette a telefonját, hogy felhívjon. Segítségül. Magam kitessékelésére. Jó, végül megszántam, véget vetve a komédiának, intettem, hogy én vagyok az a fazon, aki a lehető legjobb pozíciót kereste a kifutó messzi sarkában orrszarvúak fotózáshoz. Mert érdekes a téma, a két fiatal bika aznap töltötte az időt első ízben közösen a kifutóban. A fiatalabbik folyamatosan kereste a kontaktot, a fél évvel idősebb lakótársa tűrte, tűrte, de azért időnként horkantott egyet, felkapva a fejét, mókás taktikai visszavonulásra késztetve a kíváncsi ifjút, hogy aztán az egy kör lefutva újra próbálkozzon. Egy alapvetően magányra programozott állattól ne is várjunk azonnali baráti örömködést, de láthatóan haladás van…