Steven Pressfield: A háború hullámai

Csapnivaló borítóval, párszáz forintért a celebszakácskönyvek és a világot gúzsba kötő összeesküvésekről leplet lerántó könyvecskék sorfala mögött – ki tételezné fel, hogy egy rohadt jó regény is alászállhat a ponyvasors poklába! Mert Pressfield művei nagyon jó történelmi regények. Ha röviden akarnám jellemezni A háború hullámait: hullabűzös naturalizmussal és történelmi hűséggel ábrázolt, minden pátoszától megszabadított háború és a görög demokrácia halála alulnézetből. Illetve mindennek középpontjában egy személy áll, a történelem egyik legcsodálatosabb lókötője, Alkibiadész, akit Athén egyaránt szeretett és félt, és akinek végzete egybefonódott a város sorsával, mind dicsőségben, mind megalázó végzetében. A regény főhőse azonban Polemidész, a zsoldos, akinek csak a háború mocska jut, még az sem érdekli, hogy túlél-e, pedig a halál számára csak megváltás lenne. De az elkerüli, csak azért, hogy egy jó kis görög történelmi tragédiának megfelelően végül be tudja teljesíteni a végzetét.

A regény legerősebb része a katonavilágnak és a háborúnak a testközeli és brutális ábrázolása. A realisztikusan ábrázolt csatajelenetekről Mailer Meztelenek és holtak regénye jutott eszembe, itt nem bajvívó hősök csapnak össze férfias mókában, hanem mindenféle váladékot kibocsátó, félelemtől szagló testek feszülnek egymásnak. A hadfiak remegő lábára a híg fosás szárad, a csaták forgatagában nagyobb káosz uralkodik, mint mikor a piactérre választási ingyenkrumpli érkezik, az életösztön és zsigeri félelem felülír minden hősi pátoszt. Olvastam és könnyen el is hiszem, hogy realizmusuk és történelmi hűségük révén Pressfield regényei kötelező olvasmányok az amerikai tengerészeti és katonai akadémiákon.

Ami miatt az amerikai írók fantáziáját annyira megragadja a peloponnészoszi háború, az a párhuzam Athén és a jelen kori Amerikai Egyesült Államok demokráciája és világban betöltött szerepe között. Spárta és Athén két egymással ellentétes, de egymás nélkül nem létező fenotípusa az ókori Görögországnak. Athén egyszerre termelte ki a legragyogóbb elméket, és az őket minduntalan letörő, irigységből táplálkozó démoszt, valamint annak kártékony demagógjait. A hatalmi tervei azt a demokráciát hazudtolták meg, amit éppen terjeszteni hívatott. Adja magát, hogy Spártát a fasizmus (helóták elnyomása) és a kommunizmus (jogi és promiszkuis egyenlőség az uralkodó kasztban) egyfajta megnyilvánulásának vegyük, de ezzel is messze járunk az igazságtól. Nem fekete és fehér a felállás, hiszen a két állam ütközőzónájában inkább Athén volt az agresszor és Spárta a védelmező hatalom. Athén megölte, elűzte a legtehetségesebbjeit, Spárta használta őket.

Athén vesztett végül, de Spárta sem nyert. Alkibiádész álmát egy hasonló félisten szerzet valósította meg végül, Nagy Sándor. Polemidészek ezreinek és ártatlanok tízezreinek élete és szenvedése árán, akik nem ragyogják be a történelem lapjait.

Értékelésem: 5