Szevasz tavasz!

Mór teknős (Testudo graeca)

A hideg sötétséget lassan átjárja a rothadásra ítélő napenergia, a szalmadombot bombázó fotonok utat találnak a szálak rései között. A melegség dominóelve lassan elér a mélyben lassan lélegző halomig, a páncélban rejtőző egykamrás szív lanyha lüktetését ritmikus dübörgőssé gyorsítva. Hormonok szabadulnak, vágy kél, utat törni szólít. A lomha halomban rejtőző izmokat aláveti a hüllőagy akarata, a teknő mozgásba lendül, maga után hagyva a téli menedéket. Az újjászületés fényárja maga felé hajtja a százmillió éves ösztön lényét. És ahogy kiér, a fényár borítja el magán hordozott védművéből a tavasz részegítő illatára kimerészkedő pikkelyes fejet. A bódulat eltart egy ideig, míg tudatosul méla páncélosunkban, hogy az újjászületéssel tennivalók is járnak, ideje találni egy másik teknőt, egy másik ösztön tárgyát. Mert tavasz van.