Váztyúk
Házi tyúk (Gallus gallus domesticus)
Csirke belső váza lerágott csontnak tűnhet, annyira hétköznapi végterméke a vasárnapi családi ebédeknek. Többnyire azonban részenként szembesülünk velük, túl sok figyelmet nem fordítva rájuk azon kívül, hogy hozzá rögzülő izom lerágásának kedvéért még az evőeszközöket sem illetlen mellőzni. Sőt, a madarakra jellemző könnyedsége okán jól repül, így a korhelyek még meg is dobálhatják egymást vele a lakoma feszültségét oldva, úgy, hogy komolyabb sérüléstől sem kell tartani, szemben egy halántékhoz koccanó marha lábszárcsonttal. A fentiek ismeretében érzem rendkívüli fontosságú hiánypótlásnak a fenti fotót, amelyből annyi minden kiderül a csirkék titkos belső életéből. Többek között az, hol is található a még a dinoszaurusz ősöknél is meglévő kívánságcsont, amelyet párban szokás feszegetni, bízva abban, hogy számunkra kedvezően törik, és kívánhatunk valami szépet a felebarátunk kárára. Emellett hasznos segítség mindazoknak, akik csontpuzzle-t szeretnének játszani ebéd után. Hajrá!
Hogy tetszett?
Kattints a megfelelő csillagra!
Eddig nem érkezett rá szavazat! Legyél Te az első!