A jó kedély virága

Kerti borágó (Borago officinalis)

Ki evett már borágót? Nem hiszem, hogy sokan próbálták már, köztük én sem. Ahogy néha beleolvasok régi szakácskönyvekbe, úgy tűnik, a hazai fűszertörténelem két korszakra oszlik: pirospaprika előttire és utánira. Ma már a pirospaprika, só, bors háromság az alap, esetleg olaszos ételekhez oregánó és bazsalikom, oszt kifújt a tudomány. Illetve ott van még a szörnyűséges „vegeta”, de azt nem említeném egy lapon a fentiekkel sem. Bár a globalizáció első slágertermékei a fűszerek voltak, a régmúltban nem volt hétköznapiak ezek az egzotikus cikkek, máshonnan kellett kielégíteni a kemény korok kemény gyomrainak igényeit. Mert, ahogy olvasom, akkor még inkább kívánták az intenzívebb ízeket, mintha nem csak kívül viseltek volna páncélt az eleink. A borágó, vagy más néven uborka fű abban a korban volt nagyon népszerű, több hazai virággal együtt. Nemcsak fűszerként, hanem gyógynövényként is, mint a „jó kedély virágát” ismerték. A vitézek örömmel fogyasztották, mikor elhagyták otthonukat, hogy aztán ne búsan kaszabolják egymást halomra. Ez volt a múlt, ma már ne keresse senki a boltokban…