Megfelelő mese

Hol volt, hol nem volt, ha nem is az Óperenciás-tengeren túl, hanem egy tündérszép tó közepén, a vízililiom széles levelén trónolt a Békakirály. Ő volt, aki a tavacskát megvédte az idegenül kuruttyoló betelepülőktől, és gondosan vigyázta az ebihal porontyok hadát, amelyet olyan békával nemzett, aki nő volt. Sok barátja volt, akiket családjával együtt meghívott a vízen úszó levélre, hogy együtt élvezzék a tó gazdagságát és szurkoljanak a víztükrön cikázó molnárkáknak. Boldogan éltek, mind a leveleken, mind a vízben élők, bár állandóan ott ártalmaskodott az irigy, rút varangy, aki rendszeresen küldte az idegen szívű kétéltűit, hogy elhitesse, nem az övék a tavacska. Nem kell azonban a békákat félteni, megküzdenek a maguk igazáért!

Egy reggelen aztán egy váratlan esemény történt. Egy rózsaszínben pompázó virág nyitotta meg szirmait a víz színén. A békák köré gyűltek, mindenről elfeledkezve ámuldoztak a tündérszép palotán. Egy kék színű, fehér csillagos kélgyócska csusszant ki a szirmok közül, és szavai megbűvölték a békák sokaságát. Imigyen szólt hozzájuk: „legyetek szabadok, örüljetek az életeteknek, nem számít, milyen fajta békák vagytok és hogy teszitek!” A békák táncoltak, élvezkedtek, buzultak, kábultak, és mindenről elfeledkeztek, atyáik tanítását éppúgy semmibe vették, mint a Békakirály intő szavait, hogy ne imádják a bálványt. Ám úgy belefeledkeztek az ünneplésbe, hogy mikor megjelent a gólya, nem volt se idejük, se erejük elúszni. Az meg kapkodta ki sorban a békákat, nyelte el őket a végtelen begye. Talán mind elfogyott volna, ha nem ugrik elő a Békakirály, és nem szólítja fel a gólyát, hogy tartsa tiszteletben a békákat! A gólya ezen úgy meglepődött, hogy tovaszállt.

Így történt, hogy sok béka odaveszett, de a saját butasága miatt. Gyermekek, tudnotok kell, hogy a bölcs vezetőinket Isten adja nekünk, hogy irányítsa népünket. Ha botorul elhagyjuk őket a szabadosság csalfa ábrándja miatt, csak pórul járhatunk. Jó éjszakát!