Sonkaság

Vannak ételek, melyeknek halála az ünnepi étekké magasztalás. Magyar ember halat karácsonykor eszik, egy estére leküzdve undorát, csak mert a szokás, az szokás, húsvétkor pedig az elmaradt böjt miatt bűntudatát sonka formájában való hústúladagolással kezeli. A hal amúgy még érthető lenne húsvétkor is eme ünnepek tematikáját tekintve, a disznósonka kevésbé. Nem tudni kinek jutott eszébe pont az az étel, amit Jézus tuti biztos nem evett, még utolsó vacsoráján sem. Jó, egyből jön a válasz, hogy ennek gyakorlati oka van, egyszerűen a téli disznóvágás eme füstölőn edzett terméke a legalkalmasabb a tavasz köszöntésére. Ami nem magyarázza meg persze, hogy máshol meg akkor miért zsenge bárányokat áldoznak fel az ünnepi asztalon. Én mondjuk speciel örülök annak, hogy nem kölyköket kell zabálnom a tradícióknak élve. Az, hogy emellett főtt petesejtekkel maximalizáljuk a bevitt fehérjemennyiséget, már jobban érthető, mégiscsak egy pogány termékenység szimbólum, amely biztosítja, hogy a jövőben is legyen sonka alapanyag és olyan is, aki fogyasztja. Elvileg a locsolkodás is erről szólna, bár ennek hatását erősen redukálja a bőségesen abszorbeált alkohol potencialohasztó hatása.

Mindenesetre, akármennyire is finom a húsvéti sonkakombináció, túl sokan nincsenek, akik legalább még egyszer esznek ilyet az év során. Tekintve a honi strandokon domborodó pocakok sokaságát, talán jobb is ez így…