Fehér tündér

Beluga vagy fehér delfin (Delphinapterus leucas)

Már a görögöknek is gyanús lehetett, hogy a delfinek talán nem annyira halak, mint látszanak, az emberi lélek hordózóját tisztelték bennük, minden tekintetben. Vagyis szó szerint, de átvitt értelemben is, magyarázatul szolgálva egy halom lejegyzett történetre, amelyben hajótörötteket, vízbe hajigált gyanús alakokat és feltörekvő isteneket segítették ki ezek a lények. Náluk halálos bűn is volt emiatt megölni egy delfint, míg máshol meg éppolyan kedves és védendő hagyománynak számít a delfinek mókás közösségi leöldöklése, mint nálunk a húsvéti tojáskeresés. A keresztények se cifrázták túl a maguk egyszerűsített világképükben: a delfin hal, mert vízben él, szóval lehet zabálni böjtkor is.

A delfin szó hallatán elsősorban a palackorrúakra gondolunk, esetleg a kardszárnyúakra, aztán a zoológiai átlagműveltség ki is merül. Pedig ott van sok más csoda is, mint például a képen szereplő beluga, egy másik mágikus lény, a narvál közeli rokona. Lehet arról vitázni, mennyire való egy delfinféle az állatkertbe, de az tény, hogy szám tátva maradt percekig, mikor megláttam az első belugámat a maga lassú tempójában körözni a valenciai meleg ellenében hűtött medencéjében. Nem pusztán a zoológiai élmény maxolja ki a felfedezés örömét, amikor először találkozik az ember olyasmivel, amelyről már zsenge gyermekkorában is annyit olvasott, hanem az, ahogy megjelenik és viselkedik az a csudálatos állat. Mint egy molett vízi tündér, amelynek hófehér bőrét a fények és hullámok mintázzák, szóval volt benne valami meseszerű. Lehet, visszaad a fotó ebből az élményből valamit…