Gulden Draak Classic
Már a dizájn lehengerlő, egyszerű, de hangulatos, arany steampunk sárkánnyal, fehér alapon, piszokul jól eltalált betűtípussal … A fantasy regények kocsmáihoz illik a megjelenés és elnevezés, ami ugyebár nálam telitalálat. De persze nem a külső a lényeg, hanem a belső tulajdonságok. Az Gulden Draak esetében bizton mondhatjuk, hogy remek a tartalom, így a legjobb sörök körében említhetjük a belga sörkultúra eme produktumát.
Ahogy nyitom az üveget, tör is előre a hab, pedig semmi rázogatás esete előzőleg nem állt fenn. Erősen habzó sör, ezt most figyelmezetésként írom, a balesetek elkerülése végett, így érdemes hörpintéssel készülni, ahogy én is gyorsan, reflexszerűen tettem. Egyből sültek is ki azonnal az ízekért felelős neuronjaim milliói, ezért alig vártam, hogy végre folyékony állapotában fogadjam magamba a nedűt.
Rendkívül komplex az ízvilága sörnek, a lágy, gyümölcsös, édeskés zamatok gazdagítják a sörös alapízt. Úgy, hogy nézem, semmi adalékot és fűszert nem tartalmaz, egy „egyszerű” árpasör csupán. Az alkoholtartalma alattomosan magas, azzal vigyázni kell, mert itatja magát. Viszont ez nem az a sör, mint a nyári lágerek, amelyeket önteni lehet a garatba, hanem, mint a jó bort, felfedezni, apránként kortyolni ajánlatos, minden zamatát élvezni.
Az ára borsos , szóval ez nem lesz a mindennapok söre, inkább egy különleges élmény, különleges napokra.
Értékelésem: 5
Hogy tetszett?
Kattints a megfelelő csillagra!
Eddig nem érkezett rá szavazat! Legyél Te az első!