Cápa felettünk

Homoki tigriscápa (Carcharias taurus)

Nem volt nagy medence, pár lábtempóval faltól falig lehetett jutni, de legalább üvegfalú. Egy vándorcirkusztól ne várjunk ennél többet, meg aztán pici helyen még nagyobbnak tűnnek az ordas halak. Két citrom- és egy dajkacápa. A jónépet akkoriban sokkolta le Spielberg romantikusan brutális műcápája, így még a nem túl terjedelmes és veszedelmes fajok is kellő libabőrösödést tudtak előidézni a kisvárosi közönség tagjainak hámfelületén. Ha a látvány nem lett volna elég, a szöveg tett azért, hogy magyar ember ne merjen 5 méterre eltávolodni a parttól még a Balatonban sem. Monoton hangon ömlött a sok információ mindarról, ami a cápát gyilkológéppé teszi: akkor is eszik, ha már nem éhes, csak vér folyjon, sőt, olyan falánk, hogy a kibelezett cápa még a saját beleit is befalja, meg egyébként is szinte lehetetlen elpusztítani. Mindez persze hatalmas baromság. Ahogy 80-as évekbeli , úgy a mostani látogatókat is borzongatják a hatalmas fogsorokat hordozó fenevadak, ahogy elúsznak felettük az akváriumokban. A túlmisztifikáció bélyegez, embert és állatot egyaránt. A cápa azonban csak egy hal, igaz porcos, és nem gyilkoló, hanem csak egy túlélőgép, gonoszságot és tudatos ártó szándékot feltételezni róluk ostobaság. Amely meg jelenleg minket próbál túlélni, embereket.