Állatok,  Fotók, videók

Tériszony nélkül

5
(2)

Aranyarcú gibbon (Nomascus gabriellae)

Még a gibbon sem akrobatának születik, meg kell tanulnia használni a fizikai adottságait, bár az biztos, hogy lebámulva a magasról, nem szédülnek le. Sőt, a bátorság időnkét túl sok is, tehát nem árt, ha van biztosíték. Egy jó hosszú gibbonkéz. Megkapó látvány volt figyelni, ráadásul pont az irodámmal szemben, ahogy Melanie miként vigyázza folyamatosan örökmozgó csemetéjét, a 2012-ben született Jádet, amikor az az első lépéseit, pontosabban karlendítéseit megtette a fákon és a köztük kifeszített köteleken. Baleset egyszer sem történt… Ami fontos, mert a felnőtt gibbonok csontozatának vizsgálata azt mutatja, hogy elég sokszor szenvednek csonttöréseket, amelyeket rendszeresen túl is élnek – veszélyes sport a gibbonakrobatika.

Tartalak!

A gibbonok felelnek meg legjobban a konzervatív-keresztény családmodellnek a főemlősök körében, beleértve az embert is, aki pedig jól kitalálta magának, csak azért, hogy szaporíthassa az elkövethető bűnöket. Szóval, valóban élethosszig hűséges monogámok, a kölyköket együtt nevelik, és apu meg anyu jókat énekelnek együtt, ráadásul tudatmódosító szerek használatát mellőzve. Még jó, mert akkor sűrűn lepotyognának…

Elérem!
Hinta
Tartalak!
Csak vagányan!

Hogy tetszett?

Kattints a megfelelő csillagra!

Átlagérték 5 / 5. Értékelések száma: 2

Oszd meg, ha tetszett!

Vélemény, hozzászólás?

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .