Csevapi, a balkáni kebab

Emlékszem hajdan, mekkora felháborodást keltett Balkán-szerte a tévhír, hogy egy európai uniós rendelet száműzi a szódabikarbónát az ételekből. Itthon is átvették és harsogták, mint az eubürokraták ármánykodásának bizonyítékát a nemzetállamiság megdöntésére. Pedig persze nem sorosista ármányról volt szó, csak az ételminőséget óvták a gazfickók, hogy ne tudják feljavítani a rohadt húst a nemzeti és nemzetközi húsiparosok, így a nemzeti konyhákat nem érintette a kérdés. Bár a kedélyek nem nyugodtak meg, azóta volt sok minden a migránsjárástól a Brexitig, de a balkáni finomságok azóta nem kerültek terítékre. Mármint a politika színpadán.

Az egyik legismertebb balkáni finomságban, a csevapiban is fontos szerep jut ennek a szimpla húslágyítónak. Vagy minek is nevezzük ezt a húsételt? Sok változata él, a csevap, csevapi, csevapcsicsi, ehhez járul a magyarosított csevapcsicsa. Az biztos, hogy az eredete a közel-keleti, a törökök harcos közvetítésével a félszigetre közvetített kebab. Magam először egy dalmáciai kempingben találkoztam vele először, ahol egy háború előtti bűbájos Banja Luka-is szerb család megismertette velünk, a recepttel együtt. Édesanyám azóta is úgy készíti, felesben marha és disznóhússal. Én meg jól lefotóztam, mielőtt eltüntettem volna…