-
Farkas fókuszban
Szürke farkas (Canis lupus) Különös a viszonyunk a farkashoz, főleg, ha a többi velünk élő ragadozóhoz hasonlítjuk össze. A történeteinkben a róka ravasz, a medve maci, a farkas buta és gonosz. Annak ellenére, hogy az első háziállatunk, a legnagyobb állati barátunk is az ő vére, és annak ellenére is, hogy évezredekig szinte együtt élt az emberrel. Olyannyira, hogy az ember és állat összemosódásának képzete is leginkább hozzá kötődik, a farkas-ember átalakulásos sztorikkal máig borzongatják a gyerekeket a nagyanyót színlelő, Piroskát szívató ordastól a hollywoodi farkasemberekig, csak hogy szépeket álmodjanak a csemetéink. Aztán jött Lorenz, és rájöttünk, hogy a farkastörvények nem is olyan kegyetlenek, így megtanultuk tisztelni is ezeket az amúgy…
-
Niall Ferguson: A tér és a torony
Kedvelem Ferguson könyveit, mert amellett, hogy a klasszikus történetírás jegyében ír, nem kötik a dogmák, és keményen leszámol le a közhelyszerűen, az iskolai tananyagokban és délibábos misztikusok kreálmányaiban egyaránt továbbélő tévhitekkel. Tőle ugyan nem Jared Diamond, vagy éppen most divatossá vált (amúgy abszolút nem érdemtelenül) Yuval Noah Harari szintézisét kapjuk az élet és bölcsészettudományoknak, így is elég széles látókörű, viszont elkerüli a mindentudás csapdáját. Most is tulajdonképpen a jól ismert történeteket veszi elő, de egy olyan aspektusból, amely újszerűen a hálózatok és a hierarchia kapcsolata, sőt, harca alapján magyarázza őket. Siena, a középkor demokratikus Itáliai városállamának Piazza del Campo tere a hálózatot, és az a fölé magasodó Torre del Mangia…
Ezeket is érdemes megnézni
Lawrence Norfolk: A pápa rinocérosza
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
Jon Ronson: A pszichopatateszt
-
Örömúszás
Európai vidra (Lutra lutra lutra) Az nem meglepő, hogy akinek a víz nem természetes közege, az nagyon tudja élvezni, ha uralni tudja azt. Elég csak magamra gondolnom, mikor benne találom magam egy tengernyi folyadékban, és fel-le merülgetek, mint egy kótyagos Hany Istók. Úgy látszik, ezt az élvezetet egy olyan a lény is átélheti, amelynek amúgy nem sok különlegességet kellene jelentenie a vizes közegnek. Ha azonban ez a lény az egyik legjátékosabb állat a Föld kerekén, akkor végképp nincs min csodálkozni. Hosszasan elnéztem én is a vidra játékát az üvegfalú medencében, majd persze fotókon is megpróbáltam megörökíteni azt, több-kevesebb sikerrel. Mert nagyon gyorsan úszott őkelme, a vastag üveg mögött automata fókusszal…
-
Nagyon hagymás, szaftos és marha
Őszintén szólva, nem tudom, mi ennek az éteknek a neve, mi csak hagymás rostélyosnak nevezzük a családban, bár ez nagyon pongyola meghatározás, mert, ahogy utánanéztem, teljesen máshogy néznek az ezen a néven futó ételek. Legyen bármi is a neve, nagyon szeretem gyerekkorom óta, időnként a régi emlékeknek áldozva el is készítem. Nem túl bonyolult, csak idő kell hozzá, és persze sok hagyma… Mert ahhoz, hogy ízes és bőven szaftos legyen, kell bele jó pár vöröshagyma. De egy receptet nem ajánlatos in medias res indítani, így kezdem azzal, hogy vegyünk marhahúst, rostélyos lenne az ideális, vagy amit kapni lehet, hiszen jó akár nyakból és combból is, ne legyünk már akkora gourmandok!…
-
Vért szív, repül, denevér, de nem szúnyog, mi az?
Rőt vérszopó denevér (Desmodus rotundus) Ritkán, de előfordul, hogy a babona rátrafál a valóságra. Nem hiszem, hogy a Balkán mélyén bárki is hallott volna olyan denevérekről egy még fel nem fedezett új világból, amelyek vérszopó körútra indulnak éjszakánként. Ennek ellenére denevér alakot bőszen vettek fel az idevalósi vámpírok a több ezer éves hiedelmekben. Jó, nem nehéz beleképzelni a túlvilági eredetet a barlangokból előreppenő bőrszárnyúakba. A vér már régóta egyrészt étkezési tabu, másrészt az életet jelképezi, így a legmegfelelőbb táplálék a halottak számára. Csak össze kell kötni a vérszívást az éjszakai lényeivel és lehet mesélni róluk bűbájos meséket. Az amerikai vérszopók pedig tényleg félelmetesek lehetnek egy olyannak, aki aktívan fél a…
-
Innsbruck felett az ég…
Dombvidékhez szocializálódva, az alföldi síkon élve nem vagyok a magashegyekhez szokva. Talán éppen ezért töltött el izgalommal, mikor életem magasságrekordját beállítottam az Innsbruck fölé magasodó Hafelekar ormát elérve, és lenéztem 2334 méterről a völgyben elterülő városra. Odafentről tényleg minden szédítően más, nem véletlen, hogy a magasabb rangú isteneket nem a bányákba és az alföldek mocsaraiba helyezték régiek, mármint azok, akiknek látóhatárán ott terpesztett egy valamirevaló hegy. Talán ebből fakad, hogy szeretünk magasabb pontokba szakrális jeleket is telepíteni, legyen az áhítatosságot jelképező kereszt vagy a csendes filozofikus meditálást segítő pad. Kinek mi tetszik jobban… nyilván nem véletlen, én melyiket tettem ki főképnek. A szellemi feltöltődés mellett azonban mindenképpen javallom a felvonó…
-
Medvék napjára napfényes strandos medveöröm
Barna medve (Ursus arctos) Február kettő. Ilyenkor nincs mese, medvézés a téma, legalábbis errefelé, más táján a világnak egy mormotát húznak ki a kalapból. Hála Jókainak, nálunk a medve lett az, aki nagyon ravaszul nem dől be az időjárás csalafintaságának és tudja jól, miből mi következik: vagy jól értesült pesszimistaként melegre hideget, vagy örök optimistaként hidegre meleget vár. Legalábbis a mi fejünkben. Hogy mi játszódhat le egy medve fejében, az örök talány, kevés állatnak van ilyen tökéletes pókerarca. Az azonban biztos, hogy jelen fotókon a hedonizmus kimaxolásával csupa jó dologra gondolhatott. Bőven volt időm elkészíteni a képeket, mert hosszan ejtőzött a medencében, a hasát süttetve a nappal, némi irigységet is…
-
Hiéna büszkeség
Foltos hiéna (Crocuta crocuta) Közhelyszámba megy, hogy közhelynek tekintjük a hiénák undorító dögevő mivoltára vonatkozó megjegyzéseket, külön kiemelve, hogy csak ugyanannyira hullafogyasztók, mint a náluk nemesebbnek tartott oroszlánok. Persze, ez a hiénákat elalacsonyító vélekedés tényleg hülyeség, az élővilágban nincsenek se feudalizmusra és szervilizmusra épülő hierarchiák, se jó és rossz fajok. Ráadásul a foltos hiénák valóban kifejezetten jó és harcias vadászok, hatékonyabbak, mint az oroszlánok. Nem csak erősek és ravaszak, hanem a csapategység is nagyobb náluk, bár erről lehet a szerencsétlen sorsú hímeknek biztos van alternatív gondolata. Mindenesetre semmi okuk a sunyításra és persze, nem is tesznek így. Ahogy a kölykeik is büszkén pózolnak a csapat védelmében, ahogy a fotókon is…
-
Plasztik Panzer
A háborús játékok örökkévalók. Én is imádtam őket gyerkőc koromban, egymagam játszva a gaz ellent és a hős hőst, bármit felhasználva a toy világháborúhoz, ami csak mozdítható volt. A jelenkori pacifizmusom élő példája, mennyire nem rontja meg ez az élmény a zsengekorúakat, bezzeg egy kis családon belüli erőszakoskodás mennyivel hatásosabb lett volna… Szóval, a fiúk már csak ilyenek, nem a gender sztereotípiák teszik őket olyanná, hogy a játékbolt polcán a tankhoz nyúlnak, nem egy babáért. Mikor a régi kacatok között rátaláltam erre a páncélosra, visszagondoltam a hajdani nagy csatákra, az álplaymobil figurák és matchboxok részvételével. Amelyeken könyörtelenül áthajtott volna ezen Tank Godzilla… de némileg érettebb fejjel inkább a fotózására koncentráltam.…
Ezeket is érdemes megnézni
Sóban sült csirke juhtúrós-gombás valamivel
Becsapódás
Gránátalma és túró
-
Magyar madárpók
Szongáriai cselőpók (Lycosa singoriensis) Ősszel kap minden fóbiás frászt, mikor a meleg épületekbe és raktárokba húzódnak a hidegebbé váló időjárás elől menekülve az erdők, mezők lábatlanjai és soklábúi. A vízisiklókból mérges viperák, a cselőpókokból pedig mérges tarantulák lesznek ilyenkor, és persze rettegő családok színesítik a világháló közösségét is. Mondjuk jó nagy darab ez a fenevad, érthető a félelem, ránézésre sem ajánlatos simogatni az ölben… Érthető félelem, de amúgy alaptalan, mert a cselőpók nem agresszív, nem fog senkire rátámadni csapatostul… A fotókon is egy ilyen pánikot keltett pók látható, miután átvettem az állatkert mentőközpontjában. De ki is használtam a lehetőséget, és egy fehér papírra telepítve készítettem a képeket, mielőtt szabadon engedtem…
