-
Gránátalma és túró
Kevés túlértékeltebb dolog van a konyhaművészetnél, pontosabban annál az ételfetisizmusnál, amely minden médiát ural ebben az évtizedben. Valóságshowk kipirosodott fejjel üvöltő sztárszakácsai, a főzőcsatornák unott hangon kotyvasztó stúdióséfjei szolgálják ki a nem csillapodó éhséget ezen téma iránt. Nem véletlenül nevezik ételpornónak ezt, a vizuális ingerek tobzódása és az extremitások hajszolása egyfajta következménye annak, hogy a nézők ingerküszöbe is emelkedik, egyre nehezebb lázba hozni őket. Olyan ételekkel, olyan alapanyagokkal dolgoznak már, amelyet egyszeri család sosem fog megfenni, mert vagy nincs rá pénzre, vagy úgy rontja el a nagymama jóízű receptjét, hogy öröm hányni. De azért bámuljuk a tévében. Amúgy szeretek sütni és főzni. Mert jó, és sokszor egyszerű alapanyagokból és egyszerű…
Ezeket is érdemes megnézni
Boldog szaturnáliát!
Torta palacsintából
Sütőben sült bundás kenyér juhtúróval
-
A puma és a leopárd
Jaguár (Panthera onca) Időnként nagyon irigylem a természetfotósokat. Hosszú órák a teljes nyugalomban, feszülten várva, hogy lencsevégre kapódjon egy-egy érdekes momentum – és ami a legfontosabb feltétel, tökéletes csendben. Pont ez utóbbira áhítoztam, midőn a fekete jaguár kölyök és foltos anyja délutáni játékát igyekeztem megörökíteni, a kerítés mellett a legkisebb feltűnést keltve, cserjeszintben megbújva. Ami annak ellenére is jól sikerült, hogy nem növesztettem leveleket és még termést sem hoztam. Sőt, túl jól, mert így a látogatók fesztelenül beszélgethettek mellettem a nagymacskákról, olyan elméleteket gyártva, melyek hallatán erős kétségeim támadtak a humanoidok általánosan elfogadott evolúcióját illetően, inkább a szivacstól való közvetlen leszármazást valószínűsítve. Jó tudom, az ember az a lény, amely…
-
A romlás esztétikája
Ki tudja, mi lehet az oka, de sokkal izgalmasabb téma számomra a tárgyakat, épületeket a romlás állapotában fotózni, mint teljes pompájukban. Talán az elmúlásban rejlő melankólia, a régmúlt csontvázának titokzatos szépsége ragad meg? A szegedi téli kikötőben veszteglő rozsdamarta kotróhajó is hamar felkeltette a figyelmem. Mintha egy Mad Max film színtere lenne a kikötözött hajószörny. Csak a megfelelő fényre kellett már várnom, majd fotózás után egy kis utómunka a tónusok és színek, árnyalatok beállítására, és máris elénk tárul egy gép múltja és bomló jelene, ahogy a természet lassan visszahódítja mindazt, amit elvettünk tőle. Oszd meg, ha tetszett!
-
Lawrence Norfolk: John Saturnall lakomája
Norfolkot a Lempriere-lexikon és A pápa rinocéroszának elkövetése után egyfajta angol Umberto Eco replikaként ünnepelték. Pedig pusztán annyi a hasonlóság, hogy mindketten aprólékosan felépített, hatalmas tudástérben bonyolították a regényeik cselekményét, átszőve a történetek szálait számtalan kultúrtörténeti, mitológiai és történelmi utalással. Valahogy a 80-as és 90-es években nagyon vevő volt a jónép erre, bár akkoriban voltak más furcsaságok is, például a tévékben beköltözős, szigetlakós, illetve tehetségkutatóknak álcázott valóságshow-k helyett még műveltségi vetélkedők hasítottak. De később csak helyre állt a világ rendje, Dan Brown korszak filmszerűvé leegyszerűsített áltörténelmi krimijei ontották a profán összeesküvés elméleteket, majd a könyveket és hagyományos sajtót felváltó közösségi média kezdte el a Foucault-inga tanulságát a való életben prezentálva…
Ezeket is érdemes megnézni
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Niall Ferguson: A tér és a torony
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
-
Veszélyes légyott
Van abban valami nyugtalanító, hogy sosem lehetünk biztonságban, míg a balvégzetünket olyan mimikri fedi el a szemünk elől, amely az optimizmusunk legmagasabb fokán teszi leginkább láthatatlanná előttünk a veszélyeket. A boldogság azonban nem vész el a nagy körforgásban, csak átalakul. Míg valakinek gyorsan továbbreppenő pillanatai jutnak csak ennek az örömtelített érzésnek, más hosszan emésztheti salakká… de a túl korai vesztesek megnyugtatására: a vége mindig ugyanaz. Oszd meg, ha tetszett!
-
Unalmas krimi egy rossz helyre tett kalapdobozzal
– Végre csend van – szólok, bár még hallatszik némi pusmogás a bal oldalam felől. Ki más, mint Mrs. Orange az, aki nem tud megbékélni azzal, hogy már ötödszörre intem csendre a zsibongó társaságot, de felé sem nézek. Tudom, hogy tetszik neki a határozott fellépésem, és a szigorú, de nyugalmat árasztó arcom, ahogy a gyertyák világossága fénykontúrt rajzol köré. Nem is tudom, miért kérette magát tegnap este, hiszen férjébe szemlátomást már csak megszokásból jár vissza a lélek, mielőtt végleg búcsút intene rozoga porhüvelyének. De nem engedem méla romantikázásba engedni jobb sorsra érdemes gondolataimat, előbb egy fontos problémát kell megoldanom. Körbenézek a súlyos mahagóni polcokkal keretezett, a hajó imbolygását követő szobában,…
Ezeket is érdemes megnézni
Lajhármakik – mérges cukiságok
Szépfiúk bandája
Közmunkás (Homos servus publicus)
-
Mint cica a bojtot
Dél-afrikai oroszlán (Panthera leo krugeri) Lehet azon töprengeni, vajon milyen evolúciós előnye lehet annak, hogy a farok egy bojtban végződik. Talán a legyeket lehet hatékonyabban elűzni vele, még jelezni is lehet egymásnak általa, vagy pusztán csak csinosabb tőle az oroszlán hátulról… ki tudja ezt? Az azonban biztos, hogy egy oroszlánkölyköt ilyen zavaros tudományos hipotézisek nem foglalkoztatnak, inkább maga a szőrpamacsszerű képződmény az, ami kiváltja az érdeklődését. Mert nincs az a macska, amely ne követne boldogan egy előtte elhaladó bojtot, folytatódjon bármiben is az a végén. Így a macskák nagy szerencséje, hogy még nem fejlődött ki bojtos végű óriáskígyó. Oszd meg, ha tetszett!
-
Vásári L’Heure Bleue
Szeged egy fesztiválváros. Ez nemcsak amolyan turisztikai prospektusokat díszítő közhely szlogen, hiszen valóban egymást érik a külszíni rendezvények a belvárost. Bár, aki kettőt látott, a harmadiknál már nem fog meglepődni, mert akármi is legyen a neve, mindig nagyfokú a hasonlóság… Mindenesetre, valóban van egy délvidéki, nyüzsgő hangulata ekkor a városnak, no meg a hömpölygő tömeg, amely végighullámzik az árusok utcáin vagy a rakparton. Éppen a tömeg áramlását akartam megjeleníteni, és még szerencsém is volt, mert sikerült elcsípnem a kék órát, vagyis azt az időszakot, amikor a Nap pont úgy bújik, hogy a fénysugarai szép kékes atmoszférát teremtenek. Így a vásár fényeinek, a kavargó emberfolyamnak hátteréül a valódi folyam ódon, méltóságteljes…
Ezeket is érdemes megnézni
Ujjfejű vénuszok
Sárkány ellen sárkányfű, nyavalya ellen székfű
Közéleti csendélet wc-papír gurigákkal
-
Barátok közt
Feketefarkú vagy társas prérikutya (Cynomys ludovicianus) Vannak állatok, amelyeknek a fotózását sosem lehet megunni. Egyszerűen náluk mindig történik valami… mint egy felgyorsított brazil szappanoperában. Nem pusztán apró emberkékre emlékeztető testalkatuk, hanem mimikájuk, testbeszédük is zavarba ejtően humanoid, így nehéz elkerülni az antropomorfizálást náluk. Csak míg egy lusta oroszlán nem szomorú, a szenvtelenül bámuló medve nem barátkozós, és a szárnyát kitáró keselyű sem az eget vágyja, addig a prérikutyák társas mivoltából fakadó gesztusok azok, aminek látszanak. De most itt álljunk meg egy szóra! Pontosabban fajnévre. Hogy lehet kutyának nevezni egy ürgeszerű rágcsálót? Oké, ugat, ha veszélyben érzi magát, de ha nyerítene, prériló lenne, ha hápogna, akkor prérikacsa? Ennek nincs értelme. Főleg,…
-
Őszi kikötő
Kevés táj van, mi jobban visszaadná a mulandóság érzetét, mint a nyári pezsgés hangulatát csak nyomokban idéző, de őszi magányosságában teljes szépséget kibontó Balaton. Megkapó azonban ez a nyugalmat árasztó visszafogottság, a színek talán még jobban ragyognak a napsütésben, mint a nyári verőfényben, az immár újra átlátszó vizet sem kavarja fel és elegyítik iszaprészecskékkel a mezítelen lábak tömege. Valóban mulandóság ez, vagy pusztán csak az Idő megpihen, erőt gyűjtve ünnepli egy létszakasz lezárását és egy új kezdetét? A tél közeleg, az megadja erre a választ… Oszd meg, ha tetszett!
