-
Tériszony nélkül
Aranyarcú gibbon (Nomascus gabriellae) Még a gibbon sem akrobatának születik, meg kell tanulnia használni a fizikai adottságait, bár az biztos, hogy lebámulva a magasról, nem szédülnek le. Sőt, a bátorság időnkét túl sok is, tehát nem árt, ha van biztosíték. Egy jó hosszú gibbonkéz. Megkapó látvány volt figyelni, ráadásul pont az irodámmal szemben, ahogy Melanie miként vigyázza folyamatosan örökmozgó csemetéjét, a 2012-ben született Jádet, amikor az az első lépéseit, pontosabban karlendítéseit megtette a fákon és a köztük kifeszített köteleken. Baleset egyszer sem történt… Ami fontos, mert a felnőtt gibbonok csontozatának vizsgálata azt mutatja, hogy elég sokszor szenvednek csonttöréseket, amelyeket rendszeresen túl is élnek – veszélyes sport a gibbonakrobatika. A gibbonok…
Ezeket is érdemes megnézni
Daruminta az égen, avagy egy elrontott fotó szépsége
Szájtalanság állapota
Úgy élvezem én a strandot…
-
A törpe törpéje
Törpe lajhármaki (Nycticebus pygmaeus) Van egy zoológiai alaptétel, valahol a citromsav-ciklus pontos menetének leírása és a Mendel-törvények között félúton: ha egy állatfaj kifejlett egyede aranyosan néz ki, a kölyke még annyira olyan lesz. Emberi ösztön ez, minél kifejezettebbek az infantilis vonások, annál inkább akarjuk védelmezni és gondozni, és ellenállhatatlan vágyat érzünk a simogatásra, ahelyett, hogy kapásból agyoncsapjuk. Persze ez oltári nagy baromság, nem akarnak ők cukik lenni, és sokszor félelmében tágul ki az állatok szeme, és nem azért mozdulatlanok, mert örömmel fogadják nem kért kedvességünk, hanem egyszerűen csak ledermednek. Emellett, a cuki külső akár teljesen más karaktert, sőt veszélyeket is rejthet. A törpe lajhármakik harapása például kifejezetten fájdalmas, mivel mérgük…
-
Úgy élvezem én a strandot…
Jegesmedve (Ursus maritimus) A koppenhágai állatkertben nagy játék közepette találtam a jegesmedvét, amint valamit dobálgatott a vízben. Nagy barna tárgy volt, de csak egész közel kerülve vettem észre, hogy az objektumnak nagy fogai vannak és kidülledő szemei, és határozottan egy lófejnek tűnik. Na, gondoltam, hogy kiverné ez a biztosítékot egy kevésbé viking állatkertben, mondjuk nálunk, ahol még egy előzetesen jobb létre szenderült fehér patkány látványa is elborzaszt sokakat, ahogy eltűnik a kígyó szájában. A jegesmedve viszont köszönte, nagyon élvezte a játékot, majd eszköz nélkül folytatta a magányos szinkronúszást, jókat pancsolva a medencében. Ekkor sikerült elkapnom , mintegy mozgásban az úszólecke közben, és még a lófej sem látszik rajta, így a…
-
Viszlát, és kösz a halakat!
Palackorrú delfin (Tursiops truncatus) Hé, te ott! Ember, hozzád beszélek! Úgy se érted, eddig se értetted… Pedig kedvellek ám, bármennyire is hiszel öntelten a saját felsőbbrendűségedben, olyan aranyosan esetlenek vagytok a hülye testalkatotokkal és arckifejezéseitekkel. Figyelünk rátok, párszor már kihúztunk benneteket a csávából, bármennyire se vagytok képben ezzel. Megint meg fogjuk tenni. Bár ez most jobban fog fájni nektek, akkora baromságot csináltok. No, de lassan lelépünk, köszönjük a gondoskodást és a sok érzelmes delfines könyvet és filmet, jól megkönnyeztük volna őket, ha nem tudnánk, valójában mit is csináltok. Egymással. És velünk is. Viszlát, és még egyszer, kösz a halakat! In memoriam Douglas Adams (1952-2001) Oszd meg, ha tetszett!
Ezeket is érdemes megnézni
Daruminta az égen, avagy egy elrontott fotó szépsége
Prérikutya-kung-fu
Macska és a kaktusz virága
-
Unokatesók
Európai vidra (Lutra lutra) és menyét (Mustela nivalis) Minap kérdezte kolléganőm, hogy megvannak-e még a fotók a Lucáról, a vidra- és Picurról, a menyétkölyökről. Igen, Vera, megvannak, elő is vettem őket most a fotóarchívumból, mert annyira érdekes rövidke mese az övék, hogy akár még egy szószékról prédikáló is beágyazhatná egy tanulságos karácsonyi történetbe a két istenteremtette árva féreg kisded barátságról, ugye, híveim, ti meg jelentgetitek fel egymást, rossz helyre szavaztok és még a perselybe is csak ötforintosokat dobtok galádul! De visszatérve, valóban árvákról van szó, amelyek 2011-ben érkeztek a Szegedi Vadaspark mentőközpontjába, és valóban szoros barátságot kötött a kissé méla vidrakölyök és az örökmozgó menyétfióka a rögtönzött mustelidae-óvodában. Nem nagyképűségből…
-
Repül a teknős!
Közönséges levesteknős (Chelonia mydas) Ritka, hogy egy vadállatot a hozzá fűződő kulináris produkciók alapján nevezzenek el. Gondoljunk bele, milyen furcsa lenne vad pörköltdisznóként, kolbászszarvasként és mezei paprikásnyúlként említeni kedvelt hazai vadjainkat! Nyilván a levesteknős sem örült annak a megtiszteltetésnek, hogy az egyszeri matrózban már csak a nevének említése is beindítja a pavlovi-reflexeket. És erre még áldást is kap, miután a teknőc hús a legmagasztosabb szakértők által halnak minősítve a böjt keservét is enyhítette. Amíg volt elég… Szerencsére az Emmeni Állatkert teknőceit senki semmi akarja, vagy inkább tudja elfogyasztani. Békésen és komótosan szárnyalnak az óriás akváriumban, mint meglett korú hölgyek és urak álmaikban a melegvízű medencében. Eme lassúságukban sem könnyű lekapni…
-
Szemes tojás
Tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis) Elfeledhetetlen, mekkora izgalommal vártuk, hogy kikeljenek az első krokodilfiókák. Majdnem annyira, mint később Barbi és Bobo, mikor nem vettük el tőlük ezt a hatalmas szülői élményt, pontosabban a tojásaikat nem szedtük ki a költődombjukból a keltetőbe. Szinte a krokodilanya izgalmával vártuk, hogy a századik nap átlépése után mikor kezdenek el kvartyogni a tojások. Végre meg is hallottuk az összetéveszthetetlen hangot! Krokodilfogak híján csipesszel segítettünk a fiókáknak. És ekkor kinézett egy hatalmas krokodilszem a tojásból! Rácsodálkozva a világra, meg arra a kopasz fazonra, aki szembebámulja, majd egy fura fekete dobozt tart az arca elé. A krokodilokat értelmi és anatómiai jellegeiket tekintve egyaránt akár félig madárnak is tekinthetnénk,…
-
Daruminta az égen, avagy egy elrontott fotó szépsége
Daru (Grus grus) Hogy lehetne szép egy elrontott fotó? A festőknek könnyebb, tőlük maximum azt várják el, hogy ha valakit vagy valamit lefestenek, legalább nyomokban felismerhető legyen, akár az egy párévnyi dicsfényben úszó oligarcha udvari piktorának „pénznek nincs szaga” alkotása vagy akár egy beszívott festő szürreális vázlata a kétfejű barátnőjéről, akinek már a nevét is elfelejtette. A fotózásnak azonban megvannak a maga modoros szabályai, amely alapján bárki rávágja, hát öcsém, ezt elkúrtad, mert életlen, túlexponált, hát még a kompozíció, az a fránya aranymetszés! Pedig nem. Számos fotóm van, amely bár messze van a tökéletestől, de nem vágok ki a kukába. Vagy éppen direkt csinálok „rossz” képet. Hangulata, története van, többek,…
-
Villáminterjú egy zsenge korú vízilóval
Aki válaszol: törpe víziló (Choeropsis liberiensis) – Hogy tetszik az első pár hét az életedben?– Minden jó. Csak sok köcsög van. Oszd meg, ha tetszett!
-
A puma és a leopárd
Jaguár (Panthera onca) Időnként nagyon irigylem a természetfotósokat. Hosszú órák a teljes nyugalomban, feszülten várva, hogy lencsevégre kapódjon egy-egy érdekes momentum – és ami a legfontosabb feltétel, tökéletes csendben. Pont ez utóbbira áhítoztam, midőn a fekete jaguár kölyök és foltos anyja délutáni játékát igyekeztem megörökíteni, a kerítés mellett a legkisebb feltűnést keltve, cserjeszintben megbújva. Ami annak ellenére is jól sikerült, hogy nem növesztettem leveleket és még termést sem hoztam. Sőt, túl jól, mert így a látogatók fesztelenül beszélgethettek mellettem a nagymacskákról, olyan elméleteket gyártva, melyek hallatán erős kétségeim támadtak a humanoidok általánosan elfogadott evolúcióját illetően, inkább a szivacstól való közvetlen leszármazást valószínűsítve. Jó tudom, az ember az a lény, amely…
