-
Vad hajsza
A részvétlen fákat kerülgetve suhan az avar felszínén, a falánk félelem által űzetve, csak tovább, messzire, amennyire csak lehet. Minő igazságtalanság, hogy egy éppen csak világra jött ártatlanság képességei kerülnek mérlegre! Valós a veszedelem vagy sem, az ösztönök nem találgatnak, hisz a bizonyosság ára a halál. Hajsza ez, ami egy életen át tart, vajon nem átok így az öntudat? Oszd meg, ha tetszett!
-
Alagya
„A múltba-révedés-pornó cunamijában dögként illatozó strandtáj bája öli fostos hasmenésbe fúló szavakká, ami az eredendő szabadság vágya.” „Ami a múltban volt, megtörtént” (Tóth Lilith Viktória összefoglaló elemzése) Oszd meg, ha tetszett!
-
Őrszem
Szurikáta (Suricata suricatta) Az ég színe alatt parányi lét ágaskodik a piramisának csúcsán. Figyel, remél és féli a végtelen térben rejlő ismeretlent, a sosem kapott, csak vélt válaszokat. Kémleli a veszélyt, a Nap vakító fénysugarainak álcájából lecsapó ragadozó madarakat éppúgy, mint az alulról támadó, a talaj repedéseiben tekergőző, halálos mérget osztó csúszómászókat. Bár még sosem találkozott velük, az ösztöneiben érzi az állandó jelenlétüket. Az őrszem figyelme sosem lankadhat. Oszd meg, ha tetszett!
-
Cápa felettünk
Homoki tigriscápa (Carcharias taurus) Nem volt nagy medence, pár lábtempóval faltól falig lehetett jutni, de legalább üvegfalú. Egy vándorcirkusztól ne várjunk ennél többet, meg aztán pici helyen még nagyobbnak tűnnek az ordas halak. Két citrom- és egy dajkacápa. A jónépet akkoriban sokkolta le Spielberg romantikusan brutális műcápája, így még a nem túl terjedelmes és veszedelmes fajok is kellő libabőrösödést tudtak előidézni a kisvárosi közönség tagjainak hámfelületén. Ha a látvány nem lett volna elég, a szöveg tett azért, hogy magyar ember ne merjen 5 méterre eltávolodni a parttól még a Balatonban sem. Monoton hangon ömlött a sok információ mindarról, ami a cápát gyilkológéppé teszi: akkor is eszik, ha már nem éhes,…
-
A jó kedély virága
Kerti borágó (Borago officinalis) Ki evett már borágót? Nem hiszem, hogy sokan próbálták már, köztük én sem. Ahogy néha beleolvasok régi szakácskönyvekbe, úgy tűnik, a hazai fűszertörténelem két korszakra oszlik: pirospaprika előttire és utánira. Ma már a pirospaprika, só, bors háromság az alap, esetleg olaszos ételekhez oregánó és bazsalikom, oszt kifújt a tudomány. Illetve ott van még a szörnyűséges „vegeta”, de azt nem említeném egy lapon a fentiekkel sem. Bár a globalizáció első slágertermékei a fűszerek voltak, a régmúltban nem volt hétköznapiak ezek az egzotikus cikkek, máshonnan kellett kielégíteni a kemény korok kemény gyomrainak igényeit. Mert, ahogy olvasom, akkor még inkább kívánták az intenzívebb ízeket, mintha nem csak kívül viseltek…
-
Téli gólyamese
Fehér gólya (Ciconia ciconia) A szibériai lerohanta a kis tavat, minden oldalról, molekuláról molekulára haladva dermesztve a Nap hideg fényében a víz felszínét. Már csak egy magányos lék őrzi ideig-óráig halmazállapotát, benne az utolsó ellenállóval. Lassan mennie kell azonban, az alattomosan hódító jég idővel bilincsként ragadja meg az érzéketlenné vált lábakat. Afrika távol, a tavasz sem sokkal közelebb. De nincs más választás, lépni kell, túl kell élni a telet! Oszd meg, ha tetszett!
-
Kőkatona
Menhírek. Ősi, durva arcvonások, mellkason nyugvó kezek, szigor és méltóság a megalitikus Facebook-profilokon. A mítoszok kővé vált katonái? Nem tudni, miért és pontosan mikor készültek. Valószínűleg a kőkorból a pusztító háborúkat hozó fémkorba vándorló törzsek emelték őket. Talán az akkor még végtelen európai erdőségeket keresztülvágó ösvények útjelzői lehettek. Esetleg a rövid éltüket kegyetlenül dicső halállal záró hősöknek emeltek így emléket utódaik, szellemük védelmére számítva. Vagy mind együtt. Valószínűleg sosem tudjuk meg már ezt, hiszen, akiket védeniük kellett volna, már régen eltűntek, csak a gének szekvenciái idézik hajdanvolt létüket. Benned, bennem, bennünk. Oszd meg, ha tetszett!
-
Hagyj békén!
Pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus) Jogos, hiszen az ember, pontosabban a pingvin azért tartózkodik a családi költőüregében, hogy ne legyen kitéve mindenféle zavarásnak, erre meg egy nagy, kerek, fénylő, ki és be dülledő szemmel még be is lesnek mindenféle alakok a szűk otthon mélyébe… A fotós persze kérhet elnézést a zavarásért, ez pingvinül úgysem megy, inkább sietve ellő pár képet, hogy azért túl sokáig ne legyen hívatlan vendég. A hír már megy is ki, annak rendje és módja szerint meg is jelennek az infók az olyan cukidémont idéző címek alatt, mint a „pingvinbébi született”. A bennem rejlő biológus elme persze ilyenkor kegyelemért kiált… Oszd meg, ha tetszett!
-
Nyomok a homokon
A hajdanvolt kősziklák tizedmilliméternyire zúzódott kvarcrészecskéi látszólag engedelmesen adják meg magukat a talpam nyomásának, ahogy végighaladok a néptelen tengerparti fövenyen, valamennyire délre Valenciától. Szargalacsint hajtó bogarak és parton futó madarak sértik csak fel rajtam kívül itt-ott a felszínt apró, sietős lépteikkel , ahogy az életet írjuk a Nap energiáját sugárzó homokba. Amíg a szél- és vízgörgette homokszemcsék rövidesen le nem radírozzák a betűket. Elmúlik, elmúlunk. Oszd meg, ha tetszett!
-
Hajdantél
Sarki farkas (Canis lupus arctos) Régi fotó, még a digitális korszak előttiből… egy, a tél fagyos valóságában, a kopasz ágak csontváz hálózatába keretezett élőkép. Egy állatról, amelynél télhez illőbb kevés van, a hó farkasa méltó lovagja a tél évente bekövetkező hódításának. Volt. A könyörtelenül tiszta fehérséget egyre inkább a sötétszürke uralma váltja fel. Sárba süllyedünk a hótakaró helyett, kavargó hőhullámok olvasztják el azon nyomban a tájat tétován takaró havat, úgy téve, mintha legyőztük volna a telet! Pedig ez nem győzelem, csak káosz, amit teremtettünk mi, a szénhidrogénkor hangyaszorgalmi sorsfalói. Fenrir immár délről támad, kielégíthetetlen étvágya az éhínséget hozza el számunkra, akik isteneknek képzeljük magunkat! Oszd meg, ha tetszett!
