-
A Tisza felől
Vízparti városnak lenni mást jelent… egy olyan pluszt ad a látványnak és hangulatnak, amelyet nehéz felülmúlni egy olyan településnek, amelyet pusztán szántóföldek határolnak némi erdőfolttal tarkítva. Ráadásul az éjszaka sötétje jótékonyan elfedi a folyó nemkívánatos civilizációs hordalékát, pusztán csak a város fénye szennyezi a víztükröt. Viszont egyben csodálatossá is teszi a látképet, meg kell hagyni, főleg, ha hosszú záridővel fotózunk, így a víz felülete is sejtelmesen kisimul a képeken. Oszd meg, ha tetszett!
-
Csípős kísértetek
Chrysaora quinquecirrha 97% víz, két rétegnyi sejt és bennük rengeteg kicsapásra váró mérges csalánsejt, szárazra kerülve pedig összeesett kocsonyaként csúnyul. Nem túl biztató így összeszedve… és mégis, valami bennük valami éteri gyönyörűség, ahogy csendes szellemként úsznak tova. Mindig megkap a látványuk, akár a tengerben, akár egy csak egy akváriumban látom őket, amelyen átszűrődő kékes fény még jobban kiemeli a szépségüket. Nem véletlen a névegyezés a mitológiai Medúzával, a gyönyörű Gorgó-lánnyal, akit mély bölcsességében és kegyességében Pallasz Athéné méltóztatott kővé dermesztő szörnyeteggé változtatni. Mondjuk egy igazi medúzát nehéz lenne lefejezni. Mert nincsen feje. De ne is essék több szó a buta politeista szappanoperákról, inkább gyönyörködjük a természet szépségében… Nem találtam sajnos…
-
Sors
„Az emberi élet menetének intézője (istenség), vagy az emberi élet összefoglaló képe (jó vagy rossz sors). A modern drámairodalom inkább csak életképeket ad, a sorsot csak a cselekedet társadalmi következményének nézi és inkább hajlandó a sorsban véletlenséget nézni. Az antik felfogás nagyon ragaszkodott a sors isteni, törhetetlen, vashatalmához és néha még oda is tévedt, hogy a sors által az egyéni szabad akaratot is megsemmisítve látta. Ezt a zsarnoki sorsot fatum (l. o.) szó alatt ismerjük. A német irodalomban e század első negyedében egy fajtája a dramatikusoknak támadt, kik ezt az antik túlhajtást utánozták és a rémség sorsdrámát (Schicksalsdrama) megújították. Közép úton jár Schiller, ki Wallensteinjában azt hirdeti, hogy minden ember…
-
Kapaszkodó víziló
Törpe víziló (Choeropsis liberiensis) Majd egy kiló naponta. Ennyik hízik anyatejen a törpevíziló borja, miután közel 5 kg súllyal megszületik. Nem is áll másból a napja, eszik és alszik, így úgy kikerekedik, hogy szinte gurul. Így ez a fotó, amely nagy igyekezetében ábrázolja, viszonylag ritka momentumot ad vissza. Aludni oly mélyen szokott, hogy úgy tűnik, mintha már az örök legelőkre álmodta volna át magát. Megtörtént az az eset is, hogy be is csapott mindenki, olyan mozdulatlan volt, és csak akkor adott életjelet egy mély szusszanással, mikor már kézben volt. Persze kell is a pihenés, míg a sejtek épülnek, hiszen a cél akár több mint két mázsa is lehet. Vagyis a…
-
Tapír a vízben
Közönséges tapír (Tapirus terrestris) Bár az egyszeri halandó talán meglepődik ezen, visszagondolva eme rövidormányos, méretes jószágra vonatkozó állatkerti emlékeire, a tapírt első körben vízilófélének nézték Amerika európai felfedezői kifosztói. Vagyis olyan állatra, amelyik, ha teheti, a vízbe menekül. Sőt, még búvárkodik is, jóízűen fogyasztva a vízinövényeket. Ráadásul, a víziló még inkább alkalmas megnevezés lenne a tapírok esetében, miután páratlan ujjú patásokként közelebb állnak a pacikhoz, mint első és több ránézésre semmi lószerűséget nem mutató hippopotamuszok. Valamely oknál fogva kevés állatkertben biztosítanak tapíroknak vízi életmódjuknak megfelelő közeget. Szegeden viszont rendelkezésükre áll egy tapírkompatibilis mocsár, ahol kedvükre kiélhetik magukat mélyebb vízben is. És azok is, akik ezt lencsevégre tudják kapni. Nagy élmény…
-
Vaskorszak
Az istenek alkonyát a tagadás hozta el, amely azonban nem a szabadság lángját lobbantotta fel, mint Prométheusz, hogy boldogítsa halandó fajunkat, hanem újabb idolokat teremtett. Egy-egy történetet a piramist felfordító munkásosztályról, vagy a faj tisztaságáról, az egyén mindenhatóságáról vagy éppen arról, hogy a fogyasztás tehet minket boldoggá. Félisteneket kaptunk, akik a nép fiainak álcázták magukat, számos tuti megoldást, amelyek a tökéletes rendszert ígérték az eleve kudarcra ítélt társalmi emberkísérletek során. A biológiát nincs mi felülírja egyelőre, így a kommunizmus is bekerült a maga süllyesztőjébe. Azonban itt hagyta emlékeit, amelyből talán ez a Dombóvári Vasútállomás mellett pihenőre állított vasparipa a legártalmatlanabb. A vasököl már nem súlyt le senkire, marad a szépülő…
-
Camargue vadlovai
Messze nem vagyok lóbolond, bármennyire is lovasnemzet lennénk, nálam valahogy a csekély gyalogos sváb vér túldominálta a pusztán vágtázó magyarét, vagy pusztán a heterózishatás révén cserélődött fel a preferenciám négy patáról két kerékre. Viszont a nemes mének helyett a vadlovak mindig is megragadták a fantáziámat, az Akhal-Teke kecsességét felülmúlja nálam a Przsevalszkij-lovak erőteljessége és szilajsága. Izgalmas a musztángok története is, ahogy újra birtokba vették azt a kontinenst, ahonnan a lófélék ősei származnak. Kevesen tudják, hogy Európának is megvannak a maga musztángjai, ők a dél-franciaországi Camargue mocsaras területein élő vadlovak. Miután a természetes, nem az emberi szelekció alakította őket – hasonlóan más háziállatokhoz – a vad forma itt is jóval intelligensebb…
-
Veronai éjszaka
Csak mert Lándzsarázó, vagy ki tudja, valójában kicsoda – ez örök irodalmi rejtély – Veronát tette meg egy éretlen szerelmespár melodrámájának színteréül a messzi Angliából, a szerelmesek városaként került az észak-olaszországi település a turizmus közhelytérképére. Szerencsére azonban Verona elsősorban nem erről szól, hanem felidézi Itália középkori fénykorát. Így a történelmi belváros erkélyek nélkül is bőven sok látnivalóval szolgál. Dante világát láttam magam előtt az éjszaka modern fényeivel kidekorálva, a szitáló eső áztatta macskaköveken sétálva. Kihagyhatatlan, no, ha arrafelé viszi az embert a sorsa… Oszd meg, ha tetszett!
-
Veszedelmes lábak
Sisakos kazuár (Casuarius casuarius) Igazi tollas terminátorok, amelyekkel nem egy főnyeremény szembe találkozni egy ausztráliai erdei túra során. Nemcsak a fotón látható veszedelmes, hasfelmetsző fegyverzettel látta el a természet, hanem harcias mentalitással is, kettő együtt pedig éppen elég veszedelmet hordoz még egy amúgy békés növényevő esetében is. Persze, nem szabad átesni a paripa túlsó felére, állatfajokat nem ildomos se jó, se rossz tulajdonságokkal felruházni, így nincs értelme gonosz kazuárokról sem beszélni. Mert amúgy nem is azok, egyszerűen csak elkergetik a veszedelmes betolakodókat. És valljuk be, az ember a legkártékonyabb betolakodó egy őserdőben, ellenünk minden eszköz megengedett! Oszd meg, ha tetszett!
-
Kaktusz virága
Pompás sünkaktusz (Echinopsis oxygona) Nem vagyok nagy virágbolond, mindig is kellő megnemértéssel figyeltem nőnemű őseim rajongását a virágok különböző fajtái iránt. Jó-jó, szépek, de sem nem mozognak, sem nem nyávognak, csak némán ülnek a cserepükben. Talán a kaktuszok a kivételek, ők már jóval izgalmasabbak a tüskés pozsgás mivoltukban, és ráadásul micsoda ellentét virágzik ki, mikor a veszélyes tűpárnából gyönyörű szirmok törnek elő! Erre talán még én is büszke lennék… Oszd meg, ha tetszett!
Ezeket is érdemes megnézni
Ka-moho-alii
Kalácsság
Képzavar a köbön: hogyan lett szirénből sellő, majd tehén?
