-
Héliosz leszáll
Messzi Nyugaton, az óceán által ölelt boldogság kertjében várja Heszperia, hogy befogja a mindent látó titánfi aranyló fogatát, és az éj sötétjében útra kelő hajójára segítse. Évezredek óta rója égi útját, a gondtalan aranykortól figyelve az egyre silányuló korszakokon hömpölygő emberi sorsfolyamot. Mit láthat most Athén kikötőjében? Már nem evezővel tuningolt fahajók, hanem hatalmas acélszörnyek szorítják ki a tenger szénhidrogénekkel telített vízét Pireusz öblében, a rég eltűnt erdők helyén házrengeteg ontja magából a civilizáció bűzét. A tenger hullámai a betonfallal védekező partot ostromolják látszólag eredménytelenül, bár ne legyen kétségünk afelől, hogy az elkövetkezendő évezredek megmutatják, ki valójában az úr. A naplemente szépsége azonban örök, aranyló percei az elmúlás gyönyörűségének hazugságával…
Ezeket is érdemes megnézni
Baby face
Macska és a kaktusz virága
Egy mocskosan szép sztori – alpaka születik
-
Ebihal perspektíva
Izgalmas, mikor egy másik világból tekintünk a sajátunkra. A víz birodalmát egy külön világtérnek tekintem, ami persze nem úttörő gondolat, hiszen már az őskortól a másvilág megfelelője az emberi tudatalattiban. Időnként csodatévő kardokat hajítanak belőle az arra érdemesekhez, esetleg aranyló halaknak nem akad jobb dolga a önveszejtő kívánságaink teljesítésénél, ahelyett hogy maguk küldenék a pokolba falánk foglyul ejtőiket. A vízben csak megtűrt vendégek vagyunk, a boszorkányokat például rendre kiveti magából, az ártatlanokat meg köszöni szépen, elnyeli. De gyönyörű világ ez. Az ég ragyogása is másként hat a víz alól, euforikus érzet ennek vizuális befogadása, míg tart a lélegzetvételnyi szusz. És ez alatt elúszik felettünk a víz és levegő határán egy…
-
Darutoll a mocsárban
Mint szuperkönnyű csónak a zöldellő kistó felszínén, úgy lebeg a nemes mandzsu daru elhullajtott ékessége a napfény foltozta a békelencse mezőn. Nem halad ugyan, de büszkén mutatja az útirányt, amelybe vinné a sorsa, ha nem ragasztaná magához a mocsár. Így marad pusztán dísze az ingoványnak, amíg csak az hordozza magán. A végén úgyis elnyeli. Oszd meg, ha tetszett!
-
Innsbruck felett az ég…
Dombvidékhez szocializálódva, az alföldi síkon élve nem vagyok a magashegyekhez szokva. Talán éppen ezért töltött el izgalommal, mikor életem magasságrekordját beállítottam az Innsbruck fölé magasodó Hafelekar ormát elérve, és lenéztem 2334 méterről a völgyben elterülő városra. Odafentről tényleg minden szédítően más, nem véletlen, hogy a magasabb rangú isteneket nem a bányákba és az alföldek mocsaraiba helyezték régiek, mármint azok, akiknek látóhatárán ott terpesztett egy valamirevaló hegy. Talán ebből fakad, hogy szeretünk magasabb pontokba szakrális jeleket is telepíteni, legyen az áhítatosságot jelképező kereszt vagy a csendes filozofikus meditálást segítő pad. Kinek mi tetszik jobban… nyilván nem véletlen, én melyiket tettem ki főképnek. A szellemi feltöltődés mellett azonban mindenképpen javallom a felvonó…
Ezeket is érdemes megnézni
Egy tálból kukacozni
5 másodperc horror
Mint egy mókus fenn a fán, a prérikutya oly…
-
Vendéglő a világ végén
„Van egy elmélet, miszerint, ha egyszer kiderülne, hogy mi is valóban az Univerzum, és mit keres itt egyáltalán, akkor azon nyomban megszűnne létezni, és valami más, még bizarrabb, még megmagyarázhatatlanabb dolog foglalná el a helyét. Van egy másik elmélet, amely szerint ez már be is következett.” Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak Oszd meg, ha tetszett!
-
Árnyjáték a tengerparton
Bár maga a sziget laposságával és dél-balatoni hangulatot árasztó nyaralóövezetével nem nyerte el a tetszésemet, Vir sziget strandjának megvolt a maga vadregényes hangulata. Egy árnyas kis liget magasodott a part felett, ahová kellemes és ajánlatos is volt visszahúzódni a tűző nap elől. Itt figyeltem és fotóztam lányaimat az ellenfényben, ahogy felfedezik a tájat és persze átbeszélik a frissen szerzett élményeiket. A már giccsbe hajló panoráma előtt kirajzolódó sziluett olybá tűnik, mint egy nézőtér, amelyben létünket töltjük, árnyként nyomot hagyva a világban. Mindenképpen szebb hely lenne egy hasonlatnak, mint egy barlang, még ha az sajnos közelebb is áll a valósághoz… Oszd meg, ha tetszett!
-
Őszi kikötő
Kevés táj van, mi jobban visszaadná a mulandóság érzetét, mint a nyári pezsgés hangulatát csak nyomokban idéző, de őszi magányosságában teljes szépséget kibontó Balaton. Megkapó azonban ez a nyugalmat árasztó visszafogottság, a színek talán még jobban ragyognak a napsütésben, mint a nyári verőfényben, az immár újra átlátszó vizet sem kavarja fel és elegyítik iszaprészecskékkel a mezítelen lábak tömege. Valóban mulandóság ez, vagy pusztán csak az Idő megpihen, erőt gyűjtve ünnepli egy létszakasz lezárását és egy új kezdetét? A tél közeleg, az megadja erre a választ… Oszd meg, ha tetszett!
-
Kékséges naplemente a kikötőben
Kevés téma van giccsesebb, mint a naplementét fotózni, de kevés dolog van, amit élvezetesebb átélni közben. Ahogy a fények őrült színkavalkádot varázsolnak a tájra azokban a varázslatos percekben, mikor a kedvenc házi csillagunk búcsút int a napközbennek, hogy átengedje az utolsó órákat a sötétségnek. Még egy olyan nem túl szép téma, mint egy unalmas, egyenes vonalakkal határolt, az alföldi síksághoz unalmasan illeszkedő (elnézést itt a bennszülött alföldiektől, de hát ez van) mesterséges kikötő is csodásnak tűnik. Futás közben sokszor elhaladtam a szeged téli kikötő mellett, többnyire a naplementében tettem meg az utolsó kilométereket. Az izzadtságtermelő meditálásomban sokszor segített elmélyedni a látvány, de szerencsére eddig megúsztam az orra bukást. Egyszer szaporábbra…
