-
Csarnok
Tudósemberek, művészek, technokraták, politikusok… A XIX. századot skandináv stílusban idéző árkád falán sorakoznak, az épület klinkertégla hámfelületét megtörve néznek a boltozatokon keresztül a kettős torony alá rendelt térre. Az archaizáló téregyüttes azonban nemcsak a múltat, hanem a sokkhatás alá került ország újraélesztését jeleníti meg, abban a városban, amelynek nagyságát és jelentőségét éppen a drasztikus veszteség teremtette meg. A törekvések végeredményét tudjuk, az oktatásba invesztált javakból az amerikai egyetemek profitáltak, a vallás felélesztése hiábavalónak bizonyult, miután az ember akkora már megölte istenét, az ország sem lett nagyobb végül, csak a nép kevesebb. Az alkotás azonban maradt, szimbólummá vált. Ez a mi terünk, hierarchikus, régiséget hazudó, de impozáns a maga nemében, a…
-
Múzeum, este, fény, víz
Ha múzeum, akkor klasszicista, ha este, akkor fényár. No, meg szökőkút, mert úgy még izgalmasabb. Egyszerű recept, ha egy város valami olyasmit szeretne, ami nemcsak kultúrcél, hanem reprezentál is. Mert a naplementéhez hasonlóan igazi fotóscsapda, adja magát, hogy megörökítse és terjessze a mobilfotós éppúgy, mint a képeslapgyártó profi. A szegedi Móra Múzeum régen és most felújítva még inkább betölti ezt a hálás szerepet, magam is jól elszórakoztam a múzeum tükörképét egymást váltó színekkel festő szökőkút fotózásával. És szerencsére este nem szóltak a hangszórók… Oszd meg, ha tetszett!
-
Volt egyszer egy…
Van egy film, ami bár az egyik legtökéletesebb kreációja a filmtörténetnek, de nem sok sikere lenne a jelen évezredben. Már az első jelenetnél a plázamozizók többsége nem csak a hitéből, hanem az ajtón is kifordulna. Egy lepusztult és elhagyatott állomás a színtér, ahol pár marcona fickó vár valakit. Hosszan, idegőrlően. Teljesen feleslegesen, mivel rövidesen mind feldobja a bakancsát. Ennek a jelenetnek a hangulata jött elő bennem, mikor Újszeged egy régi állomása mellett fotóztam. A város és a semmi közepén, tört plexiüvegen keresztül – fantázia kérdése, de akár golyó is átjárhatta. Vadnyugati ördögszekerek helyett vadkeleti gyom. És persze a halódás. Oszd meg, ha tetszett!
-
Szeged, végállomás
Nem tudom, miben rejlhet a romok varázsa… hiszen egy épület halála, ahogy a kültakarójukat vesztő falak csontvázzá csupaszodnak, ahogy a mozdítható részeket a dögevők helyett humanoidok hordják szét, ahogy a doh szagát árasztva feledteti az életet, amely hajdan megtöltötte, inkább az elmúlás félelmét és szorongását kellene megjelenítenie. Mégis vonz, talán az, ahogy az általunk alkotott büszke szerkezet organikussá válik, a növények és állatok meghódítják, a látszólagos káoszt új rend váltja fel. Vagy inkább talál magára újra. Így múlik el kérhelhetetlenül majd a világunk dicsősége. Oszd meg, ha tetszett!
-
Híd a semmibe
Átkelés… akár Kháron ladikján a Sztüx folyón, akár az alagúton keresztül a vége felől beszűrődő fény által vezetve, az emberi képzet teremtő ereje túlpartot formál, egy másvilágot, az odaát birodalmát. Az életünk színterében az utak a kiindulási pontból meghatározott célba vezetnek, a tereknek határaik vannak, az idő egyirányú – mindennek oka és okozata van. Az, hogy az út a semmibe vezet, felfoghatatlan számunkra. Talán így könnyebb… Oszd meg, ha tetszett!
-
Transzmisszió
Meglepő így együtt a barokk hármas keresztszobor és a föléjük magasodó rádiótorony, amivel a Szekszárd tetejére felkapaszkodó panorámalesők szembesülnek. Az esztétikai élvezetet romba döntő technikai inkompatibilitás azonban alkalmat ad közhelyek sokaságának teremtésére. Mindenki megláthatja a kompozícióban az indíttatása szerinti kedves szimbólumát. Vélhetően egyesek a keresztáldozat technika korában is tovahullámzó üzenetét fedezik fel benne. Mások esetleg azt, ahogy az eszme és propaganda vészjósló együttese modern khimairaként magasodik fenyegetően fölénk. Vagy pusztán köp egyet a kaptatótól ziháló vándor, és hagyja az okoskodást a fenébe… Oszd meg, ha tetszett!
Ezeket is érdemes megnézni
Borz apró
Ahogy a felhők úsznak a kék színen
Vért szív, repül, denevér, de nem szúnyog, mi az?
-
Dupla mosoly
Két arc, két mosoly. Az utcán végighullámzó arcnélküli emberfolyamba zoomolva tűnnek fel mikrotörténések, az emberi gesztusok pillanatai. Emitt egy szoborszerű mutatványos meredt mosolya provokálja az elhaladókat… A mosoly mosolyt szül, bár ezek inkább a zavar, vagy éppen a zavart rejtő kötekedés reflexszerűen arcunkra gyűrődő megnyilvánulásai, semmint belső boldogságunk manifesztációi. Álarcokat viselünk. Oszd meg, ha tetszett!
-
Kapubanoroszlán
Szigorú oroszlán a giccs színeiben pompázó fényárban, kőszemeivel tekint az alant ködöt lehelő embertömegre, ahogy az hullámzik a fagyoskodó árusok bódéi között a katedrális előtti, keretbe zárt téren. Hajdan egy fickó hirtelen felindulásában kikergette a kufárokat a templomból, talán arra figyelnek a csúcsragadozók, nehogy újra házon belüli konkurenciája legyen a hit üzletének. De ki kívánkozna a komor falak közé az adventi vásárból? Ekkor inkább a fogyasztás istenei előtt áldozunk, de így van ez rendjén, hadd örüljön az államháztartás az áfának, az árusok a be nem ütött bevételnek, az ellenőrök a lebukott árusoknak, a többiek meg csak vásárolnak, vásárolnak, vásárolnak az adventi ökoszisztémában. Oszd meg, ha tetszett!
-
Bömböl a medve
Hobo Blues Band – A Tigris És A Medve Utolsó Találkozása Jönnek a hajtók, röhög a kereplő.Üvölt a tigris, bömböl a medve,Jajgat a fű és reszket az erdő.Üvölt a tigris, bömböl a medve. Hallod-e testvér, ütött az óránk!Üvölt a tigris, bömböl a medve.Halálunk lánggal, kutyákkal jön ránk.Üvölt a tigris, bömböl a medve. Fogoly az öcsém, a cirkuszban táncol.Üvölt a tigris, bömböl a medve.A húgom macska és nem fél a lánctól.Üvölt a tigris, bömböl a medve. Bekerítettek, nincs menedékünk!Üvölt a tigris, bömböl a medve.Ágy elé terítik holnap a bőrünk.Üvölt a tigris, bömböl a medve. Pusztul a fajtánk… Halálunk tűzzel jön ránk.Pusztul a fajtánk… Hallod a kutyákat?Pusztul a fajtánk… Pusztul a fajta.Pusztul…
-
Ahogy tetszünk
Vajon mit venne észre legnagyobb különbségként az egyszeri múltszázadbeli múzeumlátogató, aki véletlenül egy óegyiptomi időhurokba esve hirtelen a mában találná magát? Feltételezhetően azt, hogy a modern kor látogatója háttal élvezi a művet, de olyannyira, hogy még csücsörít is hozzá, miközben a feje elé tart valami kütyüt. Talán speciális tükör lenne az, amely újabb dimenzióit tárná fel a már agyonelemzett festményeknek? Dehogy, kutyát sem érdekel a mű, az csupán kiegészítője önnön tökéletességünk újbóli megerősítésének. Selfienek hívják, amely a lehető legtökéletesebb szó erre, hiszen magunk állandó középpontba helyezését szolgálja. Nem az élmény és új ismeretek befogadását örökítjük meg, hanem az egónkat erőltetjük minden helyzetre. Fura egy ellentmondás ez, de sok ilyen van,…
