-
Boldog szaturnáliát!
Jó, biztos furán nézne az, akit így köszöntenénk a téli napfordulót ünnepelve, vagyis karácsonykor. Pedig a lakomával, az ajándékozással és az örökzöldek túlzott használatával éppen erre hasonlít legjobban a jelenkori kultúránk fő ünnepe, semmint a korai keresztény egyház által jó politikai érzékel kisajátított változatára, amivel kicselezte akkori legfőbb riválisát, a Mithrasz-kultuszt. A házimunka, a fogyasztás és fagyasztás ünnepe lett, mondhatnánk némi malíciával, eldurrogtatva olyan közhelyeket is, mint a „régen nem az ajándékozásról” szólt, meg elkereskedelmiesedett az egész. Ami igaz, de hát ilyenkor abba is gondoljunk bele, hogy a kapitalista világrendszerünkben eme felturbósított fogyasztás biztosítja emberek százezreinek a megélhetését. Szóval, félre az ideológiákkal, alapvetően mégiscsak egy meghitt, szép ünnep a legundokabb…
-
Cirkuszzsiráf
Zsiráf (Giraffa camelopardalis) Lassan végleg eldőlni látszik a cirkuszi állatszámok sorsa, a korszellem mond ítéletet felettük. Az ember és állat viszony átértékelődött, a maga túlhajtásaival és a természet valóságától elszakadt egyes ideáival együtt is alapvetően pozitív irányba. A cirkusz fő bűne, ami miatt áldozatul esett a változásnak, hogy azt az alárendeltségi viszonyt reprezentálja, amelyet túlhaladott a zeitgeist. Mert mit sugall a reflektorok fényében, a tömegnyi ember tekintetének kereszttüzébe pórázon porondra vezetett zsiráf imázsa? Az Emberét, aki uralja a természet lényeit, az ösztöneiket kötőféken tartva domesztikálja őket. Ez a látvány jobban birizgálja a feltámadt lelkiismeretünket, mint a civilizációnk fenntartása érdekében méltatlan halálra ítélt milliónyi állat sorsa, a kiirtott vadonban és ipari…
-
Dupla mosoly
Két arc, két mosoly. Az utcán végighullámzó arcnélküli emberfolyamba zoomolva tűnnek fel mikrotörténések, az emberi gesztusok pillanatai. Emitt egy szoborszerű mutatványos meredt mosolya provokálja az elhaladókat… A mosoly mosolyt szül, bár ezek inkább a zavar, vagy éppen a zavart rejtő kötekedés reflexszerűen arcunkra gyűrődő megnyilvánulásai, semmint belső boldogságunk manifesztációi. Álarcokat viselünk.
-
Apró és kíváncsi
Törpe selyemmajom (Cebuella pygmaea) Egy gorilla akár 200 kilogrammnál is súlyosabb személyiség lehet. És itt van ez a rokon, az emberi szerénytelenség jegyében főemlősnek elnevezett rendnek egyik legapróbb tagja, amely mindössze 100 gramm. Micsoda változatosság! Mintha lennének tacskó méretű elefántok… De miért is előny törpének lenni? Hiszen minél kisebb vagy, annál több éhes száj vágyik arra, hogy bekapjon. Viszont hamarabb jól lehet lakni, még az ág végei is elbírnak… valamit valamiért. A kíváncsiság viszont ugyanakkora, bármekkora majmok is vagyunk!
-
Ezogiccs
Piramisba zárt, érmék körében aranyszerű poron trónoló Nevető Buddha… Tömény sűrítménye a babonás giccsnek, méltán illik a porcelán szűzmáriák és az álindián álomfogók mellé. Babonába forduló felszínes spiritualizmus, vagy pusztán ízlésficam? De vajon nem ugyanennyire visszatetsző az elitista lenézés, a magasabb szintű fétisek imádói részéről? Az ízlés az ember sajátja, ahogy az örömérzet is. A giccs ártalmasabb vagy a „felsőbb szintről” kényszerített közízlés, akármennyire is magasröptű légyen is az? De jön ez ellenérv, hogy az igénytelenség eluralkodása legalább ilyen gyilkos járvány. Megoldás? Oktatás és szabad szellem, kitörve a piramisból.
-
Fuss, mint egy éhes csiga!
Vannak olyan tévhitek, amelyeket évezredek óta nem lehet kiiktatni az emberi közértelemből. Ilyen például az, hogy a csiga lassú. Csak mert senki sem látott még rohanó csigát. Az nem merült fel senkiben, hogy azért nem vettük észre eddig ezen képességüket, mert olyan gyorsan futnak, hogy azt emberi szem azt nem érzékeli. Pedig csak rájuk kell nézni, testük áramvonalas, nyálkájuk minden közeg ellenállását leküzdi, házuk az aranymetszés szabályai szerint csavarodik, izmuk fáradhatatlan és eltökéltségük vetekszik a newtoni fizika törvényeivel dacoló nyugdíjaséval a vödrös narancs akció közepette. Szóval, félre az előítéletetekkel, és vigyázzunk a lábunk körül cikázó csigákra!
-
Diabolus delicatus
Mindenhol ott van. Félelmetesen cuki. Cukin félelmetes. Megtámadja az érzékeinket és érzelmeinket, nincs ellenállás, nyílik a pénztárca, enyhül a szülői szigor, még Kövér László gendergyilkos szikár bajsza is megrezeg. Ne engedjünk a csábításnak, lássunk a hatalmas gombszemek, simogatni való prémecske bunda és bájos fülek mögé! Egyből feltárul a tévelyítő szándék, kivillan a kígyószem és a vérünkre pályázó csillapíthatatlan szomjúság. Ne engedjünk, a világ komor, korlátos és végzetes, maradjon csak annak! Vagy fordíts hátat a szürke vakegereknek, és örülj annak, ami izgalmas, szép és kedves!
-
Kapubanoroszlán
Szigorú oroszlán a giccs színeiben pompázó fényárban, kőszemeivel tekint az alant ködöt lehelő embertömegre, ahogy az hullámzik a fagyoskodó árusok bódéi között a katedrális előtti, keretbe zárt téren. Hajdan egy fickó hirtelen felindulásában kikergette a kufárokat a templomból, talán arra figyelnek a csúcsragadozók, nehogy újra házon belüli konkurenciája legyen a hit üzletének. De ki kívánkozna a komor falak közé az adventi vásárból? Ekkor inkább a fogyasztás istenei előtt áldozunk, de így van ez rendjén, hadd örüljön az államháztartás az áfának, az árusok a be nem ütött bevételnek, az ellenőrök a lebukott árusoknak, a többiek meg csak vásárolnak, vásárolnak, vásárolnak az adventi ökoszisztémában.
-
Szájtalanság állapota
Kárász (Carassius carassius) Szájhiány… ha azt nézzük, ez jobb eset, mintha a kimeneti nyílás forrt volna be a természet aljas tréfájaként. A vaskos poén tárgya azonban minden tiszteletet megérdemel, ahogy ignorálta a hiányosságát, ki tudja milyen mutáns képességekkel vértezve fel magát. Talán telepátiás emésztéssel, amitől még egy masszív fényevő IT-szakember is besárgulna az irigységtől. Emellett, a horgászok ármánykodása sem fog rajta, sosem fogja bekapni a horgot. Igaz, cápaként nehezebb dolga lenne, de békés kárászként vígan lubickolhatott a szájtalanság állapotában. Míg hálóba nem került.
-
Hógomba
Téli fülőke (Flammulina velutipes) Az erdő avarszintjét takaró hófehérséget törte meg váratlanul az élénk sárgában pompázó sűrű gombaváros, hirdetve a faggyal dacoló túlélést. Bár ehető, sőt, ráadásul imádom is a gombákat, mégse vitt rá a lélek, hogy elsődleges fogyasztói jogaimat érvényesítsem, annyira csodálatos látvány volt az erdő havas szépségét meghatványozó telep, így maradt a fotózás, felülről, oldalról, sőt hóban fekve még alulnézetből is. Erdei fülőke a fagyban burjánzó gomba neve, vagy japán módon enokitake, amely szigetországban kábé annyira népszerű, mint nálunk a csiperke.