-
Belvárosi misztérium
A régi, gangos bérházaknak megvan a maga hangulata. Bájt azért nem írnék, mert azért annyira nem csábító számomra az opció, hogy bennszülöttjévé váljak egy ilyen körfolyosós, sötét kaszárnyának. Viszont megvan a maga atmoszférája, amelyet érdemes felfedezni. Az ódon, szinte gótikus hangulatú lépcsőházba szűken szűrődik be a fény a zárt udvarból, a sugarak éppen csak érintenek minket, ahogy kinézünk a viharvert ajtó ablakán. Ki ne érezné át ennek a belvárosi életnek a misztériumát? Talán csak az ottlakó, kertvárosi otthonról álmodók…
-
Hattyúk tavon
A köd fehérje rejti a horizontot, a tükörsimán feszülő víztükrön éppen csak megcsillan a Nap tompa ereje. Misztikus köntösében a Balaton nyomát sem mutatja a nyári vibrációnak, a vízimadarak is némán úszva követik a parton sétáló árnyakat. A hattyúk a főnökök, akarnokságuk rútul szembeköpi az eleganciájukat, mikor valaki a rideg mozdulatlanságot megbolygatva Erisz almájaként dob a mindennemű és rangú szárnyasok közé egy-egy kenyérdarabot. Magam nem váltom ki a természetvédők rosszallását, csak csendben figyelem a ködből kiváló követőinket. Van abban valami, hogy az ókori görögök a túl és evilág közötti utazót látták a hattyúban, Apollón szent madarában, amely soha senki által még nem hallott gyönyörű énekkel üdvözli a halálát. A mi…
-
Borjúnyi bivaly
Házi bivaly (Bubalus bubalis) Eltűntek a tájból, mint a véget nem érő mocsárvilág, ma már egzotikus ritkaságnak hatnak a bivalyok. Pedig ősi állat, különösen az áradások áztatta, lápokkal, folyóágakkal kuszált vidékünkön érezte elemében magát. Szívós, erős marhák, de nem cipelnek akkora tőgyet, mint egy jóravaló tehén, a brutális szarvai is felettébb keltik a félelmet. Valóban apokaliptikus élmény lehet szemben állni egy felhergelt bivalycsordával, amely feszültség levezető csoportterápiaként kívánja módszeresen kitaposni együttes erővel a belünket, ahogy Sír Kánnal is így végeztek Kipling erkölcsi tanmeséjében. Másrészről még mindig él bennem egy mozzanat a gyerekkoromból, mikor a sokat látott és sokat betegeskedő Ladánk ékszíj-szakadást szenvedve megragadt egy kis török falu határában valahol Trákia…
-
Under the Bridge
Szociológiai-pszichológiai közhely, József Attilától a Red Hot Chili Peppersig a számkivetettség patkánylétének szimbóluma a híd alatti lét. Persze, vannak ennél életigenlőbb megközelítések, mint a lakodalmas rock vajdasági úttörőinek kultúrarepesztő néperotikus dalos költeménye a híd alatti kombiné-szennyezésről . De ez a vidámság csak olyan kivétel, mint a magyar világlátás az európai népek közösségében. Mi is található egy híd alatt? Például egy folyó. Most éppen áradó. Graffitik a pilléreken. Az ember fölé ívelő, szürkeséget sugárzó betonszörnyeteg. Undeground. Hol lehet ebben megtalálni a szépséget? Pedig ott van, ha elvetjük a kliséket. A tükröződésben, a partot vigyázó fák ágainak mintázatában, a folyó sodrásában, a technika csodájában és a menedék ígéretében, amelyet a híd íve…
-
Áfonyás-étcsokis torta
A két ütős anyag, a csokoládé és az áfonya már önmagában is képes megadni egy sütemény karakterét, de felvetődött bennem, hogy vajon milyen lehet őket összehozni? Persze, nem úgy, hogy pár bogyót rárakok díszítésnek a csokoládéréteg felszínre, mert a kék olyan szép és divatos, hanem a matériát egybedolgozva. Az áfonya az egyik legsüteményesebb gyümölcs, jellegzetes íze nem olyan édes, mint például az eperé, amely édeshez jól passzol a tejjel és cukorral „finomított” csokoládé. Áfonyához azonban más illik, a kesernyés étcsokival jóval izgalmasabb eredmény várható, legalábbis én az vártam. A krémalapba tejszín mellett skyr került, amely az utóbbi idők pozitív meglepetése nálam, ha a tejtermék kínálatot nézzük. Ez a se nem…
-
Teleteveszáj
Alpaka (Vicugna pacos) A lámafélék mókásak. Furán áll a foguk, jópofán tudnak nézni, nem viselnek se szarvakat és agancsokat, és milyen menő, hogy jól leköpik, aki nem tetszik nekik. Az alpakák a dél-amerikai teveteam májlittlpónijai, nemcsak csekélyebb magasságuk, hanem alapvetően barátságosabb megjelenésük és viselkedésük okán is. Persze kopaszon azért ők sem olyan jóképűek, ahogy a fotó is mutatja, de ez az állapot elkerülhetetlen az egyre forrósodó éghajlatunkon. Hiszen bármennyire is szuper a szőrük, 40 fokban simán hőgutát kapnának a gyapjú alatt, ha nem nyírják őket. Emellett evés közben pedig senki sem előnyös. Hogy miért eme fotóval mutatom be mégis az alpakát? Mert olyan alpakás ez a tekintet!
-
Halo
Almafa ágának vége ellenfényben fotózva, majd utómunkával megszínezve – ez a kép nem szól másról. Vagy mégis? Nimbusz, glória, dicsfény, fénykoszorú, fénykorona – a szakrális jel evolúciója, ahogy a szimbolikus jeltől elbutul a közérthető bálványig. A fénykoszorú a sziluettet övezi, ezzel elfedi a körvonallal határolt valóságot, így azt láthatjuk bele, amit csak akarunk vagy mások akarnak. Almafa? Dehogy! Álcázott antennák, amelyek aktiválják a vakcinaoltásokkal belénk ültetett nanorészecskéket. Vagy éppen az ág végi mimikrit mindenféle gonosz földönkívüli paraziták, denevérszerű mutáns reptilián droidok gyakorolják. De az is lehet, hogy éppen az égi üdvözletet láthatjuk a végtelen remény jutalmául. Jelentést keresünk és találunk mindenben, a bolygók állásától a szembeszomszéd öreganyó bibircsókjáig. Miért nem…
-
Torta palacsintából
A világ egyik legegyszerűbb tortája, hiszen nem kell hozzá macerás piskótatésztát alkotni, és palacsintát nehéz elszúrni. Bár a konyhaliberalizmus szellemében mindenki azzal tölt, amivel akar, én maradok a tradicionális jobboldali értékeknél: a nemzeti jelleget a házi baracklekvár domborítja ki, amelyet megszórok népi dióval, rétegről rétegre haladva. Jó, a tetejére mehet internacionalista csokoládémáz is, ennyi talán még nem érinti a sütemény teremtett identitását, csak semmi puncs! A végeredmény meg abszolút magyarkonform, kalóriában méltó párja a csülökpörköltnek, így jótékony hatással van honfiúi és honleányi bensőnket burkoló hájrétegünk gyarapodására, csak arra vigyázzunk, hogy nehogy valami kósza woke propagandának felülve ezt mindenféle jógával és szaladgálással elégessük! Gyarapodj magyar derék!
-
Sötétben minden binturong fekete
Binturong (Arctictis binturong) Nem tudom létezik-e a címben szereplő mondás Délkelet-Ázsiában, de akár lehetne is, mert néha nem is tűnik feketének ez a feketeállat. A pálmasodrók közé tartozik, amely taxon név nagy kihívást jelent szemantikailag, mert vajon hogyan lehet sodorni egy pálmát? És ha lehet is, vajon miért tenné egy ragadozó állat? Ennek a névnek tehát nem sok értelme van, de nyugodtan hozzáadhatjuk ahhoz a halmazhoz, amely tartalmazza a szarvast, mert amúgy agancsos, a tengerimalacot, ami nemhogy nem tengeri, de nem is malac, és a farkaspókot, amelynek nincs is farka, de legalább pók. A binturong fajnév azonban legalább találó, tekintve, hogy egy kihalt nyelv maradványa, és senki sem tudja már,…
-
Méltóság nélkül
Kiállítva a kiállításon, a tömegnyi trófea, vadászfegyver, zöldzakó és zöldnadrág között, egy Afrika-szigeten, amelyet a sokaság áramlása ölel. A fenyegetésbe merevedett csúcsragadozók, odaadóan meghaló tekintettel bámuló patások között egy különös figura néz kétségbeesetten a bokrok közül. Egy emberféle. Talán, amikor a vég érte, csak egy majom volt a szemünkben, akkoriban az arrafelé élő Homo sapienseket is legfeljebb emberszabású számba vették. Most itt áll. Egy vadászati kiállításon. Mert oké, egy természettudományos bemutatón még akár helye lehetne, a megfelelő háttérinfókkal, de ez a kontextus méltatlan. Van olyan, aki jó érzéssel tud egy éntudattal rendelkező élőlény holt szemébe nézni? Van. Az ember, aki elhiszi a mítoszt, hogy uralja a természetet. Az ember, aki…