-
A romlás esztétikája
Ki tudja, mi lehet az oka, de sokkal izgalmasabb téma számomra a tárgyakat, épületeket a romlás állapotában fotózni, mint teljes pompájukban. Talán az elmúlásban rejlő melankólia, a régmúlt csontvázának titokzatos szépsége ragad meg? A szegedi téli kikötőben veszteglő rozsdamarta kotróhajó is hamar felkeltette a figyelmem. Mintha egy Mad Max film színtere lenne a kikötözött hajószörny. Csak a megfelelő fényre kellett már várnom, majd fotózás után egy kis utómunka a tónusok és színek, árnyalatok beállítására, és máris elénk tárul egy gép múltja és bomló jelene, ahogy a természet lassan visszahódítja mindazt, amit elvettünk tőle.
-
Lawrence Norfolk: John Saturnall lakomája
Norfolkot a Lempriere-lexikon és A pápa rinocéroszának elkövetése után egyfajta angol Umberto Eco replikaként ünnepelték. Pedig pusztán annyi a hasonlóság, hogy mindketten aprólékosan felépített, hatalmas tudástérben bonyolították a regényeik cselekményét, átszőve a történetek szálait számtalan kultúrtörténeti, mitológiai és történelmi utalással. Valahogy a 80-as és 90-es években nagyon vevő volt a jónép erre, bár akkoriban voltak más furcsaságok is, például a tévékben beköltözős, szigetlakós, illetve tehetségkutatóknak álcázott valóságshow-k helyett még műveltségi vetélkedők hasítottak. De később csak helyre állt a világ rendje, Dan Brown korszak filmszerűvé leegyszerűsített áltörténelmi krimijei ontották a profán összeesküvés elméleteket, majd a könyveket és hagyományos sajtót felváltó közösségi média kezdte el a Foucault-inga tanulságát a való életben prezentálva…
Ezeket is érdemes megnézni
Joseph Heller: A 22-es csapdája
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
Steven Pressfield: A háború hullámai
-
Veszélyes légyott
Van abban valami nyugtalanító, hogy sosem lehetünk biztonságban, míg a balvégzetünket olyan mimikri fedi el a szemünk elől, amely az optimizmusunk legmagasabb fokán teszi leginkább láthatatlanná előttünk a veszélyeket. A boldogság azonban nem vész el a nagy körforgásban, csak átalakul. Míg valakinek gyorsan továbbreppenő pillanatai jutnak csak ennek az örömtelített érzésnek, más hosszan emésztheti salakká… de a túl korai vesztesek megnyugtatására: a vége mindig ugyanaz.
-
Unalmas krimi egy rossz helyre tett kalapdobozzal
– Végre csend van – szólok, bár még hallatszik némi pusmogás a bal oldalam felől. Ki más, mint Mrs. Orange az, aki nem tud megbékélni azzal, hogy már ötödszörre intem csendre a zsibongó társaságot, de felé sem nézek. Tudom, hogy tetszik neki a határozott fellépésem, és a szigorú, de nyugalmat árasztó arcom, ahogy a gyertyák világossága fénykontúrt rajzol köré. Nem is tudom, miért kérette magát tegnap este, hiszen férjébe szemlátomást már csak megszokásból jár vissza a lélek, mielőtt végleg búcsút intene rozoga porhüvelyének. De nem engedem méla romantikázásba engedni jobb sorsra érdemes gondolataimat, előbb egy fontos problémát kell megoldanom. Körbenézek a súlyos mahagóni polcokkal keretezett, a hajó imbolygását követő szobában,…
Ezeket is érdemes megnézni
P. Árpád személyisége fejlődésen megy át és mellesleg megmenti a Földet
Rablás
Közmunkás (Homos servus publicus)
-
Mint cica a bojtot
Dél-afrikai oroszlán (Panthera leo krugeri) Lehet azon töprengeni, vajon milyen evolúciós előnye lehet annak, hogy a farok egy bojtban végződik. Talán a legyeket lehet hatékonyabban elűzni vele, még jelezni is lehet egymásnak általa, vagy pusztán csak csinosabb tőle az oroszlán hátulról… ki tudja ezt? Az azonban biztos, hogy egy oroszlánkölyköt ilyen zavaros tudományos hipotézisek nem foglalkoztatnak, inkább maga a szőrpamacsszerű képződmény az, ami kiváltja az érdeklődését. Mert nincs az a macska, amely ne követne boldogan egy előtte elhaladó bojtot, folytatódjon bármiben is az a végén. Így a macskák nagy szerencséje, hogy még nem fejlődött ki bojtos végű óriáskígyó.
-
Vásári L’Heure Bleue
Szeged egy fesztiválváros. Ez nemcsak amolyan turisztikai prospektusokat díszítő közhely szlogen, hiszen valóban egymást érik a külszíni rendezvények a belvárost. Bár, aki kettőt látott, a harmadiknál már nem fog meglepődni, mert akármi is legyen a neve, mindig nagyfokú a hasonlóság… Mindenesetre, valóban van egy délvidéki, nyüzsgő hangulata ekkor a városnak, no meg a hömpölygő tömeg, amely végighullámzik az árusok utcáin vagy a rakparton. Éppen a tömeg áramlását akartam megjeleníteni, és még szerencsém is volt, mert sikerült elcsípnem a kék órát, vagyis azt az időszakot, amikor a Nap pont úgy bújik, hogy a fénysugarai szép kékes atmoszférát teremtenek. Így a vásár fényeinek, a kavargó emberfolyamnak hátteréül a valódi folyam ódon, méltóságteljes…
Ezeket is érdemes megnézni
Villáminterjú egy zsenge korú vízilóval
Ahogy a felhők úsznak a kék színen
Farkas fókuszban
-
Barátok közt
Feketefarkú vagy társas prérikutya (Cynomys ludovicianus) Vannak állatok, amelyeknek a fotózását sosem lehet megunni. Egyszerűen náluk mindig történik valami… mint egy felgyorsított brazil szappanoperában. Nem pusztán apró emberkékre emlékeztető testalkatuk, hanem mimikájuk, testbeszédük is zavarba ejtően humanoid, így nehéz elkerülni az antropomorfizálást náluk. Csak míg egy lusta oroszlán nem szomorú, a szenvtelenül bámuló medve nem barátkozós, és a szárnyát kitáró keselyű sem az eget vágyja, addig a prérikutyák társas mivoltából fakadó gesztusok azok, aminek látszanak. De most itt álljunk meg egy szóra! Pontosabban fajnévre. Hogy lehet kutyának nevezni egy ürgeszerű rágcsálót? Oké, ugat, ha veszélyben érzi magát, de ha nyerítene, prériló lenne, ha hápogna, akkor prérikacsa? Ennek nincs értelme. Főleg,…
-
Őszi kikötő
Kevés táj van, mi jobban visszaadná a mulandóság érzetét, mint a nyári pezsgés hangulatát csak nyomokban idéző, de őszi magányosságában teljes szépséget kibontó Balaton. Megkapó azonban ez a nyugalmat árasztó visszafogottság, a színek talán még jobban ragyognak a napsütésben, mint a nyári verőfényben, az immár újra átlátszó vizet sem kavarja fel és elegyítik iszaprészecskékkel a mezítelen lábak tömege. Valóban mulandóság ez, vagy pusztán csak az Idő megpihen, erőt gyűjtve ünnepli egy létszakasz lezárását és egy új kezdetét? A tél közeleg, az megadja erre a választ…
-
Mami a diszkóban
Császárskorpió (Pandinus imperator) Máig meg nem oldott rejtély, hogy vajon mi fene haszna lehet a skorpióknak abból, hogy gyönyörű kék fényt bocsátanak ki UV-megvilágítás alatt. Persze, elméletek vannak, amelyek közül a legtetszetősebb az, hogy ezzel mindenkit megzavarnak, gondolom leginkább az elméletgyártókat. A lényeg azonban az, hogy valóban gyönyörűek ilyenkor ezek a veszélyes fullánkú pókszabásúak. Pontosabban, a császárskorpió azért nem olyan veszélyes a társaságban, bármennyire is félelmetesen nagynak tűnik. A skorpióknál is úgy van, hogy legtöbbször az apróbbak a veszedelmesebbek, lehet, így kompenzál az evolúció. A fotón az is látszik, hogy a kicsik még nem rendelkeznek ezzel a képességgel. Szegényeknek nincs könnyű dolga, hiszen az anyai szeretet náluk sokszor a jóllakottság…
-
Templomöltöztetés
Advent, vásár, giccs és tömeg… November végén már megkezdődik a nagy készülődés a fogyasztás legszentebb ünnepére. Mi más lehetne méltóbb színtere a kufárok haszonelvű ügyködésének, mint egy templom tere. De nem is kell borogatni az asztalokat senkinek, most csak jól megkergetnék a vásárlók és vásározok közös erővel a merész ifjút, nem hiányzik a hisztéria senkinek. A karácsonyi hatást a tradícióink szerint pedig a végtelenségig lehet fokozni… Például vetítsünk színes mintákat a Szegedi Dómra, amelynek – be kell vallanom – tényleg szuper barokkos hatása van. Bármi is van mögötte, alapvetően izgalmas fotótémának ígérkezett egy adventi kirándulás ilyenkor a városban. A tűz mellett melegedők éppúgy, mint a megfestett templom, a felhők mögül…
