• Állatok,  Fotók, videók

    Megint egy macskás fotó

    A macskák irányítják az Internetet. Kétség nem férhet hozzá, nézzük csak meg, kik szerepelnek legtöbbször a milliók által megosztott videókban? Mondjuk érthető, a macskáknak még igazi istennője is van, a kutyáknak meg csak mi gyarló halandók vagyunk a simabőrű istenei. Básztet jutott erről a fotóról is az eszembe, elegancia és a kozmoszt magába foglaló szemek a fény és árnyéklét határán. Persze, vannak bőven ellenérzők, boszorkányosságot látók, talán nem is teljesen ok nélkül vádolva misztikummal őket, bármekkora hülye ok is az. Pedig csak nehezebb a bizalmukat elnyerni…

  • Csendéletek,  Fotók, videók

    Első segély

    Talán még a burzsoák atomtámadása ellen készült. Alumíniumból, durván, mint egy vasmunkás eltökéltség barázdálta arca, mikor a kabátja alatt becsempészi a reggelt indító tüskét. Jó kezekben akár még fegyverként is használható a doboz, ha elfogytak a lelkesítő szavak. Sőt, még az ára is bele van vésve, hírét sem ismerve az inflációnak. A szürke dobozon vörös a kereszt, a vér színe, a véré, amelyet elállítani hívatott. Mert mégiscsak az életmentést jelképezi Dunant keresztje, a viharvert emberséget, amely nem hallgat az ellenséget formáló képzetekre, egy utolsó kísérletét, hogy visszahozza az Embert a halál kapujából.

  • Állatok,  Fotók, videók

    Prérikutya-kung-fu

    Feketefarkú prérikutya (Cynomys ludovicianus) A harcos éli és használja az egyensúlyt. Érzi a harmóniát, ura cselekedeteinek és irányítója gondolatainak. Stratégiai nyugalma bármelyik tizedmásodpercben átrobbanhat lélekrepesztő akcióvá. Halálpontos nézés, határozott és kimért póz, a borotvaéles fogak között a fegyver. Értő kezekben ugyanis még egy fűszál is halálos eszköz. Igazi rágcsáló harcmodor, a cuki Chuck Norris, bájos tekintettel, metsző fogakkal. De megfontolt, nem úgy, mint a berszerker hörcsögök, amelyek vakmerően támadnak ágyékmagasságban. Inkább a gerilla harcmodor jellemzi, titkos földalatti mozgalmárok, a konspiráció mesterei. Szóval, ne kötözködj egy prérikutya kolóniával!

  • Állatok,  Fotók, videók

    Gigász

    Óriásszarvas (Megaloceros giganteus) Mi végre az agancs? Ha úgy vesszük, a természet második legfeleslegesebb terméke az emberi agy után. Súlyos, beleakad mindenbe, egy csomó energia megnöveszteni, és még inkább nemi izgalomba hozza a keresztény érzületű vadászembereket, mint az ünőket, ami elég kontraproduktív. Persze, az evolúciókutatók mindig készek a válasszal, jelen esetben az agancs hasznavehetetlensége éppen azt mutatja, hogy a jó genetikai állománnyal rendelkező bikák eme hátrány ellenére is képesek túlélni és génjeiket szórni. Hasonlóan a páva farkához vagy az extrém sportokat űző emberi egyedekhez, az üzenet: elpusztíthatatlan vagyok! És ebben a csúcsot a Megaloceros jelenti, több mint 3,5 méter széles aganccsal. Impozáns látvány lehetett, mielőtt nem is olyan rég, 7-8…

  • Fotók, videók,  Természet, tájak

    Istenek fészkében

    Egy isten sem lakhat talajszinten. A lélek-tápláléklánc csúcsa az egekben, míg sötét tükörképe a tartaroszi mélységben, köztük mi, a síksági mocsár halandói, akik mindezt elképzeljük. A felhők feletti világ messze táruló szépsége, többszintnyi távolsága a porszemnyi létektől, mindent magába foglaló hatalom álsága csalja az érzékeinket. Odafentről elveszik az ember, csak statisztikai tömegként áramlanak a populációk, vesznek el és veszejtik el egymást. Akik a Ragnarök után a léha égiek helyére léptek, várják áldozatainkat az önimádtató, semmilyen törvénnyel nem elszámoltatható létük fenntartására. Közülünk való, mindenhatókká lettek, az ő akaratuk a törvény. És mi áldozunk odalent, hittel és saját vérünkkel tápláljuk önteltségüket, és örömmel fogjuk fel az aláhulló morzsákat.

  • Állatok,  Fotók, videók

    Orr fel, nyelv ki!

    Rövidfülű elefántcickány (Macroscelides proboscideus) Nem ez az első fotóm itt, és nem is az utolsó erről az állatról, amely amennyire kicsi, annyira fotogén. Mondhatni igazi csodabogár, némi rendszertani képzavarral élve. Hogy a fotón éppen mit és milyen célból csinál, az is rejtély. Az még érthető, hogy az ormányát nyújtóztatja, talán egy kellemes illatcsatornát befogva, de hogy mi végből nyújtja a nyelvét ki hasonló távolságra? Talán az egyensúly kedvéért? Vagy pusztán egy elefáncickány-féle ásítás? Esetleg üzenet a fotósnak? Lehet találgatni…

  • Fotók, videók,  Szerkezetek

    Piros ZIL

    Meg kell hagyni, brutálisan néznek ki ezek a vasszörnyetegek, még pirosan festve is. Mint egy kerekes gépmedve az Urálon túlról, drabális, ránézésre meghűl az ereinkben a vér, aztán ahogy beindul… akkor látjuk, hogy azért ez a gépezet döcög rendesen. Az oroszokkal már csak így van az ember, ha féljük őket, rendre elbénázzák, ha viszont lenézzük, akkor végül megszégyenítően hengerelnek. Emlékszem, mikor honvédként utaztam egy ehhez hasonló szörnyön, amelyet rendre fel kellett támasztani halotti nyugalmából a bevetések előtt, és ha tudták volna az autósok, mik nem működtek benne, kapásból letértek volna az útról még az árokba borulást is megkockáztatva. A posztapokaliptikus harci dizájn azonban hat, uralja a teret, ahogy ez a…

  • Absztraktok,  Állatok,  Fotók, videók

    Lilittel álmodó

    A bagoly eleve gyanús egy madár. Hatalmas, mindentudást hazudó szemeivel, emberi arcával, esti sötétben való repkedésével és huhogásával hozza a frászt arra fogékony embertársainkra, akik még egy szendvicsre szaró, lomha légyben is démoni mesterkedést látnak. Persze, bagolyszemű Athéné inkább pozitív volt, de a görögök eleve hajlamosak voltak az drámai árnyalatokra. A zsidók nem árnyalgattak, náluk a gyöngybagollyal összekötött Lilit a gonosz boszorkányok főnökévé degradálódott ősi teremtő szélistennői mivoltából, a keresztények ki is purgálták a Bibliából Ádám első feleségét, mint zavaró tényezőt. Aki nem csak a házasságát rúgta fel, hanem önkényes válása óta buja álomképként vegzálja az amúgy ilyesfajta paráznaságra biztos nem adó tisztes férfiakat. Szép álmokat!

  • Állatok,  Fotók, videók

    Nevem rozsomák

    Rozsomák (Gulo gulo)Tudományos neve a klasszikus latin szerint a torkosságra utal, ahogy az okoskodóbb magyar neve, a torkosborz is. A rozsomák szó sokkal ősibbnek tűnik az újmagyar kreálmánynál, valószínűleg ősi szláv eredetű, és hozzánk a lengyelből szivárgott át. Nyilván, csettint egyet a Kárpátok medencéjében zápult önképző sumér szakértő, miért is kellene egy uráli állatról finnugor eredetű szavunknak lennie? Azért ennél bonyolultabb a dolog, hiszen a medve szó is szláv eredetű, pedig azzal mindenhol találkozhattak, amerre megfordultak az ősibb eleink. Valószínű ok, hogy ezen állatok nevei tabuk voltak, amelyek utább a sztyeppén való kóborlásban és más népekkel vegyülésben elvesztek a közhasználatból, ahogy a szarvas és farkas (-állat) is körülírás, nem konkrét…

  • Fotók, videók,  Természet, tájak

    Ellenfényben

    A Nap tüze sorozza a vízfelszínt, és rajzol sziluettet a sirálynyi vakfoltból. Nem a legideálisabb perspektíva a fotózásra, a digitális gépeket éppúgy meghülyíti a fény ereje, mind a saját szemünket. De ha sikerül, akkor valami mást kapunk, mint amit magunk receptoraival élőben tapasztalunk. Semmi sem tud olyan sötét lenni, mint ami a fénnyel küzd. A fényáradatot is a részleteiben érzékeljük, mint a víz felszínén csillogó pontokat. Ilyen mértékű polarizációban a színek is elvesztik e jelenségüket, van sötét és világos, az éles kontrasztjukból összeálló egység. Lehet, a világ tényleg 2-bites, csak mi álmodunk bele árnyalatokat?