-
Steven Pressfield: A háború hullámai
Csapnivaló borítóval, párszáz forintért a celebszakácskönyvek és a világot gúzsba kötő összeesküvésekről leplet lerántó könyvecskék sorfala mögött – ki tételezné fel, hogy egy rohadt jó regény is alászállhat a ponyvasors poklába! Mert Pressfield művei nagyon jó történelmi regények. Ha röviden akarnám jellemezni A háború hullámait: hullabűzös naturalizmussal és történelmi hűséggel ábrázolt, minden pátoszától megszabadított háború és a görög demokrácia halála alulnézetből. Illetve mindennek középpontjában egy személy áll, a történelem egyik legcsodálatosabb lókötője, Alkibiadész, akit Athén egyaránt szeretett és félt, és akinek végzete egybefonódott a város sorsával, mind dicsőségben, mind megalázó végzetében. A regény főhőse azonban Polemidész, a zsoldos, akinek csak a háború mocska jut, még az sem érdekli, hogy túlél-e,…
-
E. M. Nathanson: A piszkos tizenkettő
A korszak nehézfiú sztárjaival teletűzdelt háborús akciómozi… meg is néztem párszor, bár nem a kedvenc filmem. Bár az alapsztori jó, valahogy csak nagyon hollywoodi lett, a jó győz az emberben is tanulsággal, egy szerencsétlen pszichopata kivételével, aki meg elnyeri a méltó büntetését, no meg a sok büdös náci is. Ennek emlékével álltam neki a regénynek, és sikerült hatalmasat csalódnom. Pozitívan. A könyv éppen csak köszönőviszonyban van a filmmel, szerencséjére. A téma is más, a háború csak a díszlete a cselekményeknek és lélekábrázolásoknak. Pontosan ez utóbbi a legfőbb erőssége, hihetetlen részletességgel és minden sallang nélkül ássa mélyre magát a bűnözői lélektanban éppúgy, mint a világháború előtti, válsággal és társadalmi villongásokkal sújtott…
-
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
1994. Egy kis afrikai ország, Ruanda hutu lakosai a rádió kedélyes csótányozó felszólítására felkerekedtek, hogy ásót, kapát, pontosabban macsétát ragadjanak, és nekiálljanak kiirtani tuszi polgártársaikat. És olyan buzgalommal tették, hogy 100 nap alatt kábé egy millió ember halt meg. Ez Afrika. Okorafor regénye pedig Afrikáról szól. Törzsi háborúról, bosszúról, erőszakról, kirekesztésről, gyűlöletről, mágiáról és babonákról. Bár egy meghatározatlanul maradt jövőben játszódik a történet, amelyről csak sejteni lehet a posztapokaliptikus szituációt, mindez akármikor játszódhatna, a múltban éppúgy, mint a jelen modernizmusában túlélő afrikai középkorban. A regény legerősebb vonala ennek az Afrikának a bemutatása, emellett elnézhető az elképzelt jövő hanyag és némileg következetlen felépítése. Például mivel működnek a régi múltból fennmaradt ósdi…
-
Lawrence Norfolk: John Saturnall lakomája
Norfolkot a Lempriere-lexikon és A pápa rinocéroszának elkövetése után egyfajta angol Umberto Eco replikaként ünnepelték. Pedig pusztán annyi a hasonlóság, hogy mindketten aprólékosan felépített, hatalmas tudástérben bonyolították a regényeik cselekményét, átszőve a történetek szálait számtalan kultúrtörténeti, mitológiai és történelmi utalással. Valahogy a 80-as és 90-es években nagyon vevő volt a jónép erre, bár akkoriban voltak más furcsaságok is, például a tévékben beköltözős, szigetlakós, illetve tehetségkutatóknak álcázott valóságshow-k helyett még műveltségi vetélkedők hasítottak. De később csak helyre állt a világ rendje, Dan Brown korszak filmszerűvé leegyszerűsített áltörténelmi krimijei ontották a profán összeesküvés elméleteket, majd a könyveket és hagyományos sajtót felváltó közösségi média kezdte el a Foucault-inga tanulságát a való életben prezentálva…