-
Szeged, végállomás
Nem tudom, miben rejlhet a romok varázsa… hiszen egy épület halála, ahogy a kültakarójukat vesztő falak csontvázzá csupaszodnak, ahogy a mozdítható részeket a dögevők helyett humanoidok hordják szét, ahogy a doh szagát árasztva feledteti az életet, amely hajdan megtöltötte, inkább az elmúlás félelmét és szorongását kellene megjelenítenie. Mégis vonz, talán az, ahogy az általunk alkotott büszke szerkezet organikussá válik, a növények és állatok meghódítják, a látszólagos káoszt új rend váltja fel. Vagy inkább talál magára újra. Így múlik el kérhelhetetlenül majd a világunk dicsősége. Oszd meg, ha tetszett!
-
Híd a semmibe
Átkelés… akár Kháron ladikján a Sztüx folyón, akár az alagúton keresztül a vége felől beszűrődő fény által vezetve, az emberi képzet teremtő ereje túlpartot formál, egy másvilágot, az odaát birodalmát. Az életünk színterében az utak a kiindulási pontból meghatározott célba vezetnek, a tereknek határaik vannak, az idő egyirányú – mindennek oka és okozata van. Az, hogy az út a semmibe vezet, felfoghatatlan számunkra. Talán így könnyebb… Oszd meg, ha tetszett!
Ezeket is érdemes megnézni
Kaktusz virága
Európa határán
Medvék napjára napfényes strandos medveöröm
-
Kapubanoroszlán
Szigorú oroszlán a giccs színeiben pompázó fényárban, kőszemeivel tekint az alant ködöt lehelő embertömegre, ahogy az hullámzik a fagyoskodó árusok bódéi között a katedrális előtti, keretbe zárt téren. Hajdan egy fickó hirtelen felindulásában kikergette a kufárokat a templomból, talán arra figyelnek a csúcsragadozók, nehogy újra házon belüli konkurenciája legyen a hit üzletének. De ki kívánkozna a komor falak közé az adventi vásárból? Ekkor inkább a fogyasztás istenei előtt áldozunk, de így van ez rendjén, hadd örüljön az államháztartás az áfának, az árusok a be nem ütött bevételnek, az ellenőrök a lebukott árusoknak, a többiek meg csak vásárolnak, vásárolnak, vásárolnak az adventi ökoszisztémában. Oszd meg, ha tetszett!
-
Szegedi szoborpark
Tisza… Minden várost van, ami meghatároz, ami a sorsához kötődik. Szeged múltját és jelenét az alföldi lapost kettészelő folyó formálja, pusztítja és építi. A város a mai képét is ezen folyó vad kirohanásának köszönheti, pontosabban a pusztulás utáni újjáépülésnek. Nem csoda, hogy a város dúskál az egymást követő korszakokban emelt árvízi emlékművekben, lehet választani, kinek melyik stílus tetszik. A legtöbb pátosz a Széchenyi téri parkban lévő szobrokban van, a központi alakok a folyóval szembeszálló hősök, jövőbe révedő tekintettel, alattuk meg – mert valakinek dolgoznia is kell – a nép fiai és lányai küszködnek az elemekkel. De így van ez rendjén, valaki a gáton áll, valaki rendben tartja, és az élet…
-
Elveszve a városban
Elhagyatva. Elárulva. Magányosan. Erőtlenül magába roskadva önmaga romjaiban. Egy nagyváros közepén, csontvázára vetkőztetett szabad prédaként. Csak a vidám sárga és egy családias kosárka idézi a szebb hajdant. A vörösen rozsdálló ránc, a kerék nélküli gumiabroncs és gumiabroncs nélküli kerék maradtak egyedüli hajtó elemei a torzóvá fogyó létnek. Vajon mire számított az, aki az út széléhez zárva magára hagyta? Talán enyészettel szembesülve mondott le róla végleg? Vagy netán egy tragédia taszította a bringát a páriák sorsára? Sosem derül ki, és nem is számít. A város amőbaként fogadta magába és emészti el, majd salakként üríti rá maradékát a természetre. Oszd meg, ha tetszett!
-
A Tisza felől
Vízparti városnak lenni mást jelent… egy olyan pluszt ad a látványnak és hangulatnak, amelyet nehéz felülmúlni egy olyan településnek, amelyet pusztán szántóföldek határolnak némi erdőfolttal tarkítva. Ráadásul az éjszaka sötétje jótékonyan elfedi a folyó nemkívánatos civilizációs hordalékát, pusztán csak a város fénye szennyezi a víztükröt. Viszont egyben csodálatossá is teszi a látképet, meg kell hagyni, főleg, ha hosszú záridővel fotózunk, így a víz felülete is sejtelmesen kisimul a képeken. Oszd meg, ha tetszett!
-
Fényszarvas
Amikor először láttam, meglepődtem, annyira egyedinek tűnt sok más karácsonyi hangulat transzformálását célul tűző kültéri díszlet viszonylatában. Az újszerűsége okozta meglepetés lassan lanyhult, ahogy egyre inkább részévé vált a szegedi advent képének az évek során. Illetve utána olvasva kiderült számomra, hogy bár nem régi, de – ahogy szinte minden – Amerikából származó, világszerte elterjedt hagyomány a fényszarvasok állítása. Hogy miért pont szarvas, ami jól láthatóan nem rén, az nem derült ki számomra, de mindenképpen jobb, mint egy drótvázas fényjézuska. Oszd meg, ha tetszett!
-
Vásári L’Heure Bleue
Szeged egy fesztiválváros. Ez nemcsak amolyan turisztikai prospektusokat díszítő közhely szlogen, hiszen valóban egymást érik a külszíni rendezvények a belvárost. Bár, aki kettőt látott, a harmadiknál már nem fog meglepődni, mert akármi is legyen a neve, mindig nagyfokú a hasonlóság… Mindenesetre, valóban van egy délvidéki, nyüzsgő hangulata ekkor a városnak, no meg a hömpölygő tömeg, amely végighullámzik az árusok utcáin vagy a rakparton. Éppen a tömeg áramlását akartam megjeleníteni, és még szerencsém is volt, mert sikerült elcsípnem a kék órát, vagyis azt az időszakot, amikor a Nap pont úgy bújik, hogy a fénysugarai szép kékes atmoszférát teremtenek. Így a vásár fényeinek, a kavargó emberfolyamnak hátteréül a valódi folyam ódon, méltóságteljes…
-
Templomöltöztetés
Advent, vásár, giccs és tömeg… November végén már megkezdődik a nagy készülődés a fogyasztás legszentebb ünnepére. Mi más lehetne méltóbb színtere a kufárok haszonelvű ügyködésének, mint egy templom tere. De nem is kell borogatni az asztalokat senkinek, most csak jól megkergetnék a vásárlók és vásározok közös erővel a merész ifjút, nem hiányzik a hisztéria senkinek. A karácsonyi hatást a tradícióink szerint pedig a végtelenségig lehet fokozni… Például vetítsünk színes mintákat a Szegedi Dómra, amelynek – be kell vallanom – tényleg szuper barokkos hatása van. Bármi is van mögötte, alapvetően izgalmas fotótémának ígérkezett egy adventi kirándulás ilyenkor a városban. A tűz mellett melegedők éppúgy, mint a megfestett templom, a felhők mögül…
-
Kékséges naplemente a kikötőben
Kevés téma van giccsesebb, mint a naplementét fotózni, de kevés dolog van, amit élvezetesebb átélni közben. Ahogy a fények őrült színkavalkádot varázsolnak a tájra azokban a varázslatos percekben, mikor a kedvenc házi csillagunk búcsút int a napközbennek, hogy átengedje az utolsó órákat a sötétségnek. Még egy olyan nem túl szép téma, mint egy unalmas, egyenes vonalakkal határolt, az alföldi síksághoz unalmasan illeszkedő (elnézést itt a bennszülött alföldiektől, de hát ez van) mesterséges kikötő is csodásnak tűnik. Futás közben sokszor elhaladtam a szeged téli kikötő mellett, többnyire a naplementében tettem meg az utolsó kilométereket. Az izzadtságtermelő meditálásomban sokszor segített elmélyedni a látvány, de szerencsére eddig megúsztam az orra bukást. Egyszer szaporábbra…
