-
A jövő a tojásban rejlik!
Tojásrakó emlősöket fejlesztenek egy meg nem nevezett kínai élelmiszeripari kutatólaborban, jelentette be a Xinhua hírügynökség, kiemelve a kínai népi demokrácia elsőbbségét a tudományos világban. A fotó az elsőként kikelt elefántfiókát mutatja, amint ormányával tör utat magának a tojáshéjon keresztül. Az intézet meg nem nevezett vezetője elmondta, hogy az elefánt tojáshozama messze meghaladja a csirkékét, és még a madárinfluenzára sem érzékenyek. A meg nem nevezett ujgur önkéntesek bevonásával végzett kísérletek célja a humán transzformáció, amely révén a jövőben lehetővé válik az emberek tojással való szaporodása is. Ennek előnye nem csak az, hogy a nemeket egyértelműen meg lehet majd határozni még a kikelés előtt, a kelési hőmérséklet szabályozásával, de a munkából sem…
-
Szemes tojás
Tompaorrú krokodil (Osteolaemus tetraspis) Elfeledhetetlen, mekkora izgalommal vártuk, hogy kikeljenek az első krokodilfiókák. Majdnem annyira, mint később Barbi és Bobo, mikor nem vettük el tőlük ezt a hatalmas szülői élményt, pontosabban a tojásaikat nem szedtük ki a költődombjukból a keltetőbe. Szinte a krokodilanya izgalmával vártuk, hogy a századik nap átlépése után mikor kezdenek el kvartyogni a tojások. Végre meg is hallottuk az összetéveszthetetlen hangot! Krokodilfogak híján csipesszel segítettünk a fiókáknak. És ekkor kinézett egy hatalmas krokodilszem a tojásból! Rácsodálkozva a világra, meg arra a kopasz fazonra, aki szembebámulja, majd egy fura fekete dobozt tart az arca elé. A krokodilokat értelmi és anatómiai jellegeiket tekintve egyaránt akár félig madárnak is tekinthetnénk,…